Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Tervezz kísérletet egy Mars-bázisra!
(Rovat: Álmuk a világűr, Szárnyaló képzelet - 2008.02.13 14:11.)

Egyelőre még nem egy „igazira”, hanem az amerikai Utah államban levő sivatagi bázisra. A kísérlet viszont igen hamar, már idén áprilisban, a magyar csapat odalátogatása idején megvalósulhat! Itt közöljük a pályázati kiírást.

Pályázati felhívás a Mars Society Mars-bázisára kísérletek tervezésére

2008. április 13-26. között a Mars Society utahi (USA) Mars Sivatagi Bázisán (MDRS), egy badland (növényzettől mentes kopáros) területen (leírását lásd ezen a honlapon), két héten keresztül egy 6 fős magyar legénység fog szolgálatot teljesíteni. Ez idő alatt terepi és laborkísérleteket végeznek szimulált marsi környezetben.

Ezúton hívjuk fel a magyarországi és határon túli általános és középiskolásokat, BA/BSc képzésben részt vevő egyetemistákat kísérletek tervezésére, melyek a kutatóállomáson végrehajthatóak, és eredményük segítheti egy jövőbeli Mars-expedíció sikerét is. A következő kategóriákban lehet pályázni:

1. Tudományos kísérletek (biológia, geológia stb.): Olyan kísérleteket várunk, melyek végrehajtására az űrhajósok könnyen betaníthatóak.

2. Az űrhajósok életvitele, feladatai: technológiai/módszertani kísérletek az űrhajósok különféle feladatainak hatékonyabb megoldására, illetve mindennapi munkájuk vagy kikapcsolódásuk hatékonyságának javítására, beleértve porított vagy szárított élelmiszerek felhasználásával receptjavaslatok készítését is; valamint pszichológiai vagy egyéb feladatok, melyeket az űrhajósoknak kell végrehajtaniuk egyénileg vagy csoportosan.

3. Műszerek tervezése, építése helyszíni kipróbálásra (a kisebb műszereket a legénység magával viszi Budapestről és a helyszínen próbálja ki). Tervezhetők olyan kísérletek is, melyek a helyi erőforrásokat használva helyben építhetők meg az űrhajósok által. Tervezhető a helyszínen lévő Husar roverre felszerelhető műszer is, ill. kísérlet a Husar roverre (bővebb információ ezen a honlapon).

4. Mese (történet) írása/rajzolása a Mars-bázisról és környezetéről, melyben – pl. földrajzi nevek segítségével – megelevenedik a bázis és élettelen környezete; a mese feltárja annak történetét, kialakulását, esetleges jövőjét. A legsikerültebb történetek belekerülnek a bázison forgatott film forgatókönyvébe.

A kísérletek, feladatok tervezhetőek a lakóegységben vagy terepen való végrehajtásra is. A kísérletek földi gravitáción történnek és elvégzésükre legfeljebb 2 hét áll rendelkezésre. Bármelyik fenti kategória szerint olyan kísérlet, feladat is elfogadható, mely a marsi és földi szakemberek interakciójára épül (e-mail kapcsolatban: pl. az itthoni szakemberek elemzik a marsiak fényképeit, adatait és ennek alapján kérnek további felvételeket, adatokat, pl. egy terület vizsgálatát stb.: ez a pályázó kísérlet alatti munkáját is megkívánhatja.) A marsi kutatók által feltérképezett terület részletes térképe ill. az adott nap bejárt területről készített fotók, adatok, jelentések folyamatosan fognak frissülni az interneten, párhuzamosan a kutatásokkal.

A kísérletek/műszerek a következő, a helyszínen lévő eszközökhöz tervezhetők:

  • lakóegység 6 fő részére, melyet csak szkafanderben lehet elhagyni
  • üvegház (növények termesztése)
  • csillagvizsgáló
  • szkafander
  • 4 kerekű terepjárók
  • Husar rover (műszerekkel felszerelt kisautó)

A kísérletekről olyan részletes, lépésről lépésre történő leírást kérünk, melyet akár egy nem szakmabeli űrhajós is megért és végre tud hajtani, el tud készíteni. Ezek előzetes megvalósításaira példák a Hunveyor-Husar gyakorló űrszonda modellekkel végzett munkák és terepgyakorlatok. Amennyiben a pályázó saját műszerét, eszközét kívánja eljuttatni a Mars-bázisra, arról fotót is kérünk mellékelni. A kiválasztott kísérletek, feladatok bekerülnek a legénység tudományos programjába; a kiválasztott eszközöket a legénység magával viszi a bázisra.

A pályázat elnyerése nem jár pénzjutalommal. Pályázati űrlap nincs; a pályázatokban kérjük a pályázó nevét és elérhetőségét (pl. e-mail) feltüntetni. Közös pályázatok is beadhatók (pl. iskolai osztály). A pályázatokat 1 példányban kérjük beadni papíron (nem adathordozón). A pályamunkákat a pályázó pontos elérhetőségének feltüntetésével, legkésőbb 2008. március 17-i postabélyegző-dátummal várjuk a következő címre:
ELTE TTK Kozmikus Anyagokat Vizsgáló Űrkutató Csoport
Bérczi Szaniszló
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024