A világ első űrállomása – 40 éve startolt a Szaljut-1
(Rovat: A Szaljutok és a Mir - 2011.04.19 11:15.)

„Űratombombázóból” savanyú a szőlő jellegű űrelsőség.

A világ első űrállomását mi más hívhatta volna életre, mint az 1960-as és 70-es években mindent: a politika. Bár a világűr elérésével foglalkozó szakemberek a kezdet kezdetén (az 50-es években) egy űrállomást vizionáltak, mint az első igazán nagy űrteljesítményt (leszámítva persze magát az első űrrepülést), ezt a logikus lépést elsodorta a hidegháború. Az USA a Holdat akarta meghódítani, a szovjetek pedig kénytelen-kelletlen mentek utánuk, ha nem akartak lemaradni. Sem politikailag, sem technikailag. Annyira azonban ravaszak voltak a sarló-kalapácsosok, hogy tagadták, hogy ők is a Holdra akarnának eljutni.

De az amerikaiak sem mentek a szomszédba egy kis ravaszságért. Míg a NASA a kirakatban a Holdat ostromolta, a Pentagon egy katonai űrállomáson törte a fejét. A MOL (Manned Orbiting Laboratory) néven futó projekt a Gemini technikáját használta egy űrbeli őrposzt kialakítására, és rohamléptekkel el is jutott odáig, hogy fel is bocsátottak egy tesztpéldányt, amely egy életnagyságú, ámde élettelen makett volt. És egy valamire még jó volt a próbálkozás: a KGB őrült vágtában rohant jelenteni a fenyegető veszélyt. Hruscsov késlekedés nélkül adta ki a parancsot egy szovjet űrállomás fejlesztésére és egyben döntötte el, hogy Koroljov N1 rakétáját részesíti előnyben Cselomejék Protonjával szemben, mivel előbbi alkalmasabbnak látszott az űrállomás feljuttatására. A MOL-t aztán hamarjában törölte az amerikai kormányzat, a szovjet program azonban maradt. Hruscsov óriási fantáziát látott benne, hogy atombombákat telepíthetnek az űrbe, amivel sakkban tarthatják a „Szabad Világot”.

A feladatot a Cselomej-tervezőiroda kapta. A Moszkva közeli intézetben hamar összeállt a DOSZ (Dolgovremennaja Orbitalnaja Sztancija) űrállomás, egy húsz tonnás hatalmas monstrum. A tervezés aztán – szinte szükségszerűen – lelassult: a katonai alkalmazáshoz szükséges eszközök fejlesztése egyre csak húzódott, igaz maga az űrállomás technikai alapjai hamar összeálltak. Aztán Armstrongék holdraszállásával a Szovjetunió érzékeny csatát vesztett. Hirtelen óriási szükség lett valamire, amivel enyhíteni lehetett a kudarcot: Cselomej félkész, lényegében repülésre már kész, kémkedésre még alkalmatlan űrállomását úgy lehetett előhúzni, mint nyuszit a bűvészkalapból.

A szovjet politikai vezetés rapid döntést hozott. Az időközben Almaz (Gyémánt) névre keresztelt katonai űrállomások fejlesztési eredményeit, a tervrajzokat, az elkészült 8 db földi tesztpéldányt, és 2 db éles példányt át kell adni a Koroljov-irodának, ahol békés célú „reklám-űrállomást” hoznak ki belőle. És mindez kiegészült egy másik célkitűzéssel: 1970. április 22-re, Lenin 100. születésnapjára szovjet űrállomásnak kell Föld körüli pályán keringenie. A Koroljov-iroda azonban nem volt képes a csodára, Lenin születésnapját legfeljebb nagyszabású földi kunsztokkal tudták ünnepelni, az űrállomás avatásra még várni kellett egy évet.

Ez az egy év hamar és serény munkával telt. A fegyvertelen Almazból megszületett a Zarja (Hajnalpír), egy busznyi méretű (20 méter hosszú, 4 méter átmérőjű, 18,5 tonnás) hengeres test. Belső terei mintegy 100 köbméternyi életteret biztosítottak, minden korábbinál összehasonlíthatatlanul nagyobbat. A belső tér olyan nagy volt, hogy három különálló részre volt osztható: zsilipkamrára, munkateremre és lakókörletre. Áramellátását négy nagy napelemtábla biztosította. Egy negyedik szekció is csatlakozott a három lakórészhez, egy kiszolgáló egység, amely nem volt nyomás alatt.

Ha a századikra nem is sikerült a felbocsátás, Vlagyimir Iljics 101. születésnapja szorító határidő volt. Az elkészült űrállomás startját 1971. április 19-re tűzték ki. Előtte azonban még egy kapkodósra sikerült (át)keresztelőre is sor került. Mindössze 5 nappal a start előtt a Zarja helyett a Szaljut nevet kapta az új űreszköz. A névváltozás olyan sietős volt, hogy az oldalára festett Zarja feliratot már csak letakarni sikerült, átfesteni nem. Hordozóeszközként ironikus módon azt a Proton rakétát jelölték ki, amelyet Hruscsov gyengének tartott – igaz még az atombombák hordozójaként kitalált – űrállomás feljuttatásához.

1971. április 19-én, helyi idő szerint hajnali 5:40-kor feldübörögtek a Proton hajtóművei és a Szaljut-1 egy 200 km × 220 km-es ellipszispályára állt. Mindössze 4 napot kellett „stand by” üzemmódban várakoznia, hogy a világ első űrállomás-legénysége megérkezzen a beüzemelésre. Ez azonban már egy másik történet, az űrállomás-történelem kezdete.