0... Egy emlék, ami örökké a miénk
(Rovat: A Space Shuttle program - 2011.07.21 08:15.)

2011. július 21. Ma, az Atlantis leszállásával vitathatatlanul véget ér egy korszak. Lehet, hogy sokkal nagyszerűbb jön, lehet, hogy még sanyarúbb következik. Egy biztos, ami ma véget ért, soha nem tér vissza.

Az űrkutatás hívei számára bizonyára szomorú nap a mai. De semmi ok a szomorúságra. The show must go on – hamarosan új űrhajó(k)nak "drukkolhatunk". Addig pedig ott vannak az emlékek. A maga módján erre bátorít Bob Cabana, az STS-41, az STS-53, az STS-65 és az STS-88 veteránja is. Ő már csak tudja…

(Kép: NASA)

Mindig is mondtam az első alkalommal repülőknek: becsüljétek meg, ahol vagytok, becsüljétek meg, micsoda egyedi lehetőség és micsoda szerencse, amit átélhettek. Élvezzétek ki, amennyire csak bírjátok, mivel lehet, hogy sohase lesz lehetőségetek újra átélni. Próbáljatok egy emléket szerezni valamikor a repülés alatt, nyomjátok az orrotokat az ablakhoz, nézzetek ki és véssetek valami emléket az elmétekbe. De fényképet nehogy csináljatok róla, mert lehet, hogy a kép csalódást keltő lesz, mikor hazaértek. Ültessétek el mélyen az elmétekbe és emlékezzetek rá mindig, így mindig veletek lesz, és soha senki el nem veheti tőletek…

Emlékezzünk mi is a Shuttle 30 évére, ragadjunk ki magunknak egy érdekes élményt – az első repülést, egy izgalmas Hubble-javítást, egy titkos katonai küldetést, egy majdnem katasztrófát, vagy akár egy igazit – az emlékeket senki sem veheti el tőlünk.

Dancsó Béla

<< előző rész