Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Orosz űrfegyverteszt?
(Rovat: A nemzetbiztonságért - 2020.07.25 07:15.)

Amerikai és brit vélemények szerint legalábbis ilyesmi történhetett július 15-én. Miből gondolhatják ezt?

Csütörtökön jelentette be az Amerikai Űrhaderő (U.S. Space Command), hogy bizonyítékuk van rá: az oroszok egy katonai műholdjukról rejtélyes, nagy sebességű lövedéket bocsátottak ki. A teszt feltételezett célpontja egy másik orosz műhold volt, legalábbis a gyanús művelet annak közelében történt, de annak nincs jele, hogy a másik űreszközben kár esett volna.

Amit tudni lehet, hogy a manőverben a Kozmosz-2543 jelű orosz katonai műhold vett részt. Ezt a 2019. november 25-én Pleszeckből, egy Szojuz-2.1v rakétával indított nagyobb műhold, a Kozmosz-2542 fedélzetéről bocsátották néhány hét elteltével önálló pályára, már a világűrben. A start idején mi is idéztük a hivatalos változatot a program céljáról, vagyis „más orosz műholdak állapotának” megfigyeléséről. Az is szerepelt a cikkben, hogy nyugati elemzők „hasonlóságokat vélnek felfedezni [a 2019-es] és a 2017. júniusi között. Akkor ugyancsak titkolták a hasznos teher mibenlétét. 2017-ben a szakértők kezdetben arra tippeltek, hogy egy geodéziai célú mérésekre szánt katonai műhold állt pályára, de később kiderült, hogy arról a műholdról később, már a Föld körüli pályán önállósult egy kisebb példány is. Ezt orosz katonai források úgy írták le, mint amely képes vizsgálódás céljából megközelíteni és fényképezni egy másik űreszközt”.


A Kozmosz-2542 tavaly november végi indítása az észak-oroszországi Pleszeckből. (Kép: Orosz Védelmi Minisztérium)

A nyilvánosan is elérhető műholdkövetési adatok alapján arra lehet következtetni, hogy július 15-én a Kozmosz-2543 egy kb. 700 km/h relatív sebességű tárgyat bocsátott ki magából. Ez nyilván nem egy kisebb műhold elindítása, sokkal inkább egy lövedék kibocsátása lehetett. A test mozgását kb. 500 és 800 km felszín feletti magasság között sikerült követni. Ugyanakkor nem lehet teljes biznyossággal állítani, hogy egyértelműen egy más műholdak megsemmisítésére szolgáló, a kinetikus (mozgási) energia felhasználásával kárt okozó fegyverrel való kísérletről volt szó. Az Orosz Védelmi Minisztérium hivatalos közleménye szerint július 15-én egy kisméretű űreszköz hagyta el a műholdat, hogy egy speciális eszközzel közelebről megvizsgálja a másikat.

Mindenesetre az eset aggodalomra ad okot a tavaly december óta önálló fegyvernemként működő az Amerikai Űrhaderőnél, akik szerint egyrészt nem a mostani volt az első hasonló próbálkozás, másrészt az effajta kísérletezés pont beleillik a Kreml katonai doktrínájába. Az sem váltott ki lelkesedést az amerikaiakban, hogy az év elején a Kozmosz-2542 – ahelyett, hogy más orosz műholdakat vizsgált volna közelebbről – az USA-245 titkos amerikai kormányzati kémműhold közelébe manőverezte magát. A Kozmosz-2543 mostani műveletei már egy orosz katonai műhold közelében történtek.


A Kozmosz-2542 az USA-245 közelében, idén január végén. (Kép: Michael Thompson / AGI)

Az elmúlt évek során az Egyesült Államok, Kína és India is demonstrálta, hogy földről indított eszközökkel képes műholdak megsemmisítésére. Idén áprilisban az amerikaiak szintén tiltakoztak egy állítólagos hasonló orosz kísérlet ellen, amelynek során ugyanakkor nem céloztak meg egyetlen pályán levő űreszközt sem, bár a rendszer nyilván képes lenne erre.

Korábban az Amerikai Légierő égisze alatt indult már olyan „vizsgálódó műhold”, amelyet a 36 ezer km magasban húzódó geostacionárius pályák térségébe küldtek. Az X-37B katonai űrrepülégépről is állítottak önálló pályára kisebb műholdakat, bejelentés nélkül. De egyikük sem hajtott végre olyan típusú műveleteket, amilyet most a Kozmosz-2543 esetében észleltek.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024