Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Marokkói (kém)műhold Vega rakétával
(Rovat: A nemzetbiztonságért, Környezetünk védelme , Katasztrófák ellen - 2018.11.21 13:15.)

Az észak-afrikai ország új földmegfigyelő műholdját Francia Guyanából állították pályára Vega rakétával.

Ez volt a legkisebb tolóerejű európai hordozórakéta sorrendben 13. startja, mind sikeres. Az indítás november 21-én, magyar idő szerint 2:42-kor történt az Egyenlítő közelében fekvő Kourou Űrközpontból. A hasznos teher, a Mohammed VI-B műhold tulajdonosa a Marokkói Királyság. Maga az űreszköz a király nevét viseli. Ez egy műholdpáros második tagja. Az első, A jelű ugyancsak egy Vega rakétával jutott alacsony Föld körüli pályára, majdnem pontosan egy évvel ezelőtt, 2017. november 8-án (ráadásul percre pontosan ugyanabban az időpontban).


A Vega VV13 jelzésű repülésének kezdete. (Kép: ESA)

A felemelkedés után egy órán belül, a Vega utolsó fokozatának két begyújtását követően az 1108 kg-os műhold elérte a megcélzott poláris napszinkron pályát. Dolga végeztével a rakétafokozat még egyszer beindult, hogy az űrszemét gyarapodását elkerülendő, belépjen a sűrű légkörbe és megsemmisüljön.

A kettős, polgári és katonai hasznosítású Mohammed VI-B földmegfigyelő műhold képalkotó paramétereit nem hozták nyilvánosságra. Az űreszköz Franciaországban épült, a Thales Alenia Space és az Airbus Defense and Space cégek együttműködésében. A marokkói és a francia kormány 2013-ban állapodott meg a műholdpáros legyártásáról és felbocsátásáról. A Mohammed VI-B felszereltsége a tavaly pályára állított társáéval azonos. Ahogy 2017-ben is, szokásával ellentétben az Arianespace most sem hozta jó előre nyilvánosságra a start tervezett időpontját, ezt csak néhány héttel korábban tették meg. Bár a hivatalos információk szerint a műholdakat főleg civil alkalmazásokra (térképezésre, mezőgazdasági célú földmegfigyelésre, katasztrófák megelőzésére, településfejlesztésre, környezetvédelemre, határ- és partmegfigyelésre) használják, több jel is arra mutat, hogy a katonai cél elsődleges, stratégiai fontosságú.

A 640 km magas pályákon keringő két holddal a marokkói kormányzati szervek sűrűbb visszatéréssel tudnak képeket gyűjteni a földfelszín bármely pontjáról. A hírek szerint a műholdak a legfejlettebb távérzékelő űreszközök, amelyeket afrikai ország üzemeltet. A teljes program a műholdakkal és a pályára állításukkal együtt 500–600 millió euróba kerülhetett Marokkónak.

A feltételezések szerint a Mohammed VI-A és -B holdak az Airbus AstroSat-1000 platformjára épülhettek, hasonlatosan a francia Pléiades földmegfigyelő holdakhoz, és az Egyesült Arab Emírségek megrendelésére készülő két Falcon Eye műholdhoz. A 2011-ben és 2012-ben indított két Pléiades akár fél méteres felbontású műholdképek készítésére is alkalmas, az elemzők szerint a marokkói és az arab társaik is hasonló képességekkel rendelkezhetnek.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024