Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

MUOS-5: kell egy mentő terv
(Rovat: A nemzetbiztonságért, Minden jó, ha a vége jó... - 2016.08.23 07:15.)

Az Amerikai Haditengerészet júniusban indított legújabb távközlési holdja nem tudta elérni a geoszinkron pályamagasságot.

A MUOS (Mobile User Objective System) katonai mobil távközlési műholdrendszer ötödik, egyelőre utolsónak szánt tagja június 24-én indult egy Atlas-5 rakétával Floridából. A szokványos terv szerint először elnyúlt átmeneti pályára került, ahonnan saját hajtóművei segítségével fokozatosan emelte volna egyre feljebb a pálya Földhöz közeli pontját – egészen addig, amíg a számára kijelölt, 36 ezer km körüli magasságú, geoszinkron körpályát el nem éri.


A MUOS-5 elválik a hordozórakéta Centaur végfokozatától és megkezdi önálló repülését a Föld körül. Ekkor még minden rendben volt, a bajok később kezdődtek... (Kép: ULA)

A Lockheed Martin által épített MUOS-5-tel a tervek szerint összesen 7 nagyobb pályakorrekciós manővert kellett volna végrehajtani. Azt nem közölték, hogy ebből végül mennyi sikerült, de nem az összes: június 29-én a hajtóművek rendszere működés közben felmondta a szolgálatot. Katonai űreszközről lévén szó, a nyilvánosság számára júliusban először amatőr műholdmegfigyelők beszámolóiból vált világossá, hogy a pályamagasságot megemelő manőversorozat megszakadt. A MUOS-5 műszaki állapota stabil, csak épp nem használható pályán kering (1 nap helyett 16 óra alatt kerüli meg a Földet, így a távközlési feladatait nem tudná ellátni, mivel a Földről nézve nem egy jól meghatározott irány közelében látszik az égen). A haditengerészet űrszakemberei alternatív megoldáson gondolkodnak, hogyan juttathatnák mégis el a költséges és fontos új holdat a geoszinkron pályamagasságba. Erre elvileg alkalmas az a 18 kisebb tolóerejű, hidrazinnal működő hajtóműfúvóka, amelyek eredeti szerepe a műhold térbeli helyzetének folyamatos beállítása és a pálya finomítása lett volna. Ha ez így lesz, és el is érik a végleges pályát, a kisebb hajtóművek idő előtti és tervezettnél nagyobb igénybevétele bizonyosan korlátozni fogja a MUOS-5 hasznos működési élettartamát.

Szerencsére a rendszer teljes globális lefedettségét a korábban már felbocsátott négy MUOS műhold is biztosítja, az ötödiknek – bár használatba is vették volna – egyelőre főleg a pályán levő tartalék szerepét szánták. A rövid idő alatt bevethető tartalék műholdnak akkor van jelentősége, ha a kritikus műholdas távközlési rendszer egyik eleme egy meghibásodás miatt kiesne. A MUOS holdakat 2012-ben kezdték el pályára állítani, így még elég újak, emberi számítás szerint hosszú évekig szolgálnak majd – de az űrben (is) bármikor előfordulhat váratlan hiba. A MUOS biztonságos, titkosított, nagy sávszélességű 3G mobil szolgáltatást (hang-, video- és adatátvitelt) nyújt a katonai alakulatok számára.

A mostanihoz kísértetiesen hasonló eset történt néhány éve egy másik amerikai katonai távközlési holddal. Az AEHF-1-et végül sikerült eljuttatni a geoszinkron pályára. Abban az esetben xenonnal működő ionhajtóművek voltak a fedélzeten a finom manőverezéshez, ezeket vetették be az űreszköz megmentése érdekében. Ráadásul a várható aktív élettartam sem csökkent. A MUOS-5-nek azonban nincsenek ionhajtóművei. Az eredeti tervek szerint július első napjaiban kellett volna a helyére érkeznie Hawaii fölé, ahonnan a tesztelések után karácsonyig átirányították volna az Indiai-óceán térségébe.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024