Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Katonai műhold Egyiptomnak
(Rovat: A nemzetbiztonságért, Üzlet és munkahely - 2016.04.30 07:45.)

A két államfő által aláírt kereskedelmi megállapodások egyike az egyiptomi hadsereg számára szállítandó francia távközlési műholdról szól.

Francois Hollande francia köztársasági elnök közel-keleti körútja során Egyiptomban mintegy húsz államközi egyezményt írt alá. Fele a különböző kulturális és turisztikai együttműködésekről szól, a többi komoly üzleti szerződés, több milliárd euró értékben. A megállapodások a közlekedési és az energetikai terület mellett katonai eszközök szállításáról is szólnak.

Az egyik tétel az egyiptomi hadsereg részére szállítandó katonai távközlési műholdról szól, a szerződés ezen részének értéke körülbelül 600 millió euró. A műholdat a Thales Alenia Space és az Airbus Space Systems fogja megépíteni. Sajtóhírek már tavaly decemberben arról szóltak, hogy a két ország között szakértői szintű tárgyalások folynak egy katonai távközlési műholdról és egy nagyfelbontású távérzékelő műholdról. Utóbbi végül a most megkötött szerződések közé nem került be.

Ugyancsak sajtóértesülések szerint a műhold az Eurostar–3000 (E–3000) platformra fog épülni, és hasonló lesz ahhoz a két YahSat műholdhoz, amelyet ugyancsak az Airbus és a Thales Alenia épített az Egyesült Arab Emírségek részére. A 2011-ben, illetve 2012-ben indított YahSat–1A és –1B a Ka sávban működő távközlési holdak, amelyeket az Emírségek hadserege mellett kereskedelmi célokra is hasznosítanak.


Az Airbus és a Thales Alenia egyik EuroStar–3000 műholdja. (Kép: ESA / Airbus Defense and Space)

Az E–3000 távközlési műholdakat a felhasználó igényei szerint alakítják, tömegük jellemzően 4,5–6 tonna, napelemtábláik fesztávolsága 35–45 méter. A műholdakra általában 50–90 transzponder kerül a Ku és a C sávban. A modellt 2004 óta használják (a korábbi E–1000 és E–2000 típusokat váltotta fel), azóta mintegy félszáz példányuk került geostacionárius pályára.

Ehhez kapcsolódó hír, hogy a Space News ez év eleji beszámolója szerint a francia kormány képviselői a Nemzetközi Távközlési Uniónál (ITU) lobbiztak annak érdekében, hogy tartsanak fenn Egyiptom részére egy korábban odaítélt műholdas frekvenciasávot, amelyet azonban az ország elveszített volna, mert a szükséges határidőig nem állított pályára a sávot ténylegesen használó műholdat. A kérés az ITU-n belül vitát váltott ki, mert a szervezet illetékesei nem akartak precedenst teremteni és engedni a meglehetősen szigorú szabályozásból, amely szerint a megigényelt, de a határidőig igénybe nem vett frekvenciák használati jogát az igénylő állam vagy szervezet automatikusan elveszíti.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024