Eltűnőben van a napfoltciklus?
(Rovat: A Nap és bolygótestvéreink, Navigáció és térképészet , Űridőjárás - 2011.06.21 07:15.)

Ezzel a meglepő, de mérési adatokon alapuló feltételezéssel álltak elő nemrég amerikai napfizikusok.

Az átlagosan kb. 11 éves periódusú napfoltciklus drasztikus megváltozására utaló jeleket – mindjárt háromfélét is – az Amerikai Nemzeti Napfizikai Obszervatórium kutatói ismertették egy múlt heti új-mexikói napfizikai konferencián.

A Nap képe a napfolttevékenység minimuma idején (2006, balra) és maximum környékén (2001, jobbra). (Kép: National Solar Observatory)

A kutatók állítása az, hogy a jelenleg zajló, 24. számú ciklus, amely kb. három évvel ezelőtt kezdődött, már csak fele annyi napfoltot fog produkálni, mint az előző. Sőt a következő ciklus talán már meg sem indul. Ha minden a megszokottak szerint működne a Napon, akkor a mostani ciklus 2013 körül érné el a maximumát, míg a következő 2024-ben.

A napfoltok mindig is csodálatba ejtették az embereket, mióta Galilei 1613-ban felfedezte azokat. Később kiderült, hogy a foltok központi csillagunk mágneses aktivitásának csak a legszembetűnőbb, látványos jelei. A Nap felszínének (a fotoszférának) a foltok a környezetüknél kisebb hőmérsékletű részei, ezért látszanak viszonylag sötétnek a fényes napkorongon. Az aktivitás más megnyilvánulásai a flerek, vagy a koronakitörések, amelyek következtében a Nap környezetébe – és így a Föld irányába – nagyenergiájú töltött részecskék dobódnak ki. Épp ezeknek a hatása miatt izgulhatunk a leginkább. A Föld körüli térségben az űridőjárás radikális változásai nem csak látványos sarki fényeket okozhatnak a felsőlégkörben, de károsíthatják a mesterséges holdak elektronikus berendezéseit, vagy akár a földi elektromos hálózatokat is. Ez a modern, az űreszközöktől egyre inkább függő technikai társadalmunkban komoly gondokat is okozhat. Az ionoszféra nehezen modellezhető változásai rossz hatással vannak a műholdas helymeghatározás (közismert és széles körben használt képviselője az amerikai GPS műholdrendszer) mérési pontosságára is.

A naptevékenységi maximum „csodálatos” eltűnése tehát nagy könnyebbség lenne a műholdüzemeltetőknek vagy a GPS felhasználóinak. Azonban mégsem érdemes előre inni a medve bőrére. Más szakértők szerint meglehet, hogy inkább csak arról van szó, hogy a napfoltciklus késik egy kicsit.

Az egyébként nem volna példátlan, hogy a napfoltok lényegében teljesen eltűnnek a csillag felszínéről. Ilyesmit 1645 és 1715 között is feljegyeztek: az volt az ún. Maunder-minimum. Ugyanakkor más, a szén 14-es tömegszámú izotópjának gyakoriságára vonatkozó mérések szerint a naptevékenység ciklikussága akkor is fennmaradt, még ha alacsonyabb aktivitási szinten is. (A ¹⁴C, mielőtt a fákban megkötődik, a világűrből érkező kozmikus sugárzás hatására keletkezik a légkörben. A beérkező kozmikus sugarak mennyiségére a Nap mágneses terének változásai hatással vannak, így az évgyűrűk vizsgálata alapján a naptevékenység utólag rekonstruálható.)

A napfolticlus leállását valószínűsítő jelek egyike szerint a napfoltokban mérhető mágneses tér erőssége folyamatosan csökken. Az ábrán a mérések 1999-től szerepelnek. Ha a trend folytatódik, 2022-re 1500 gauss alá csökkenhet a függőleges tengelyen levő érték, s ekkor a napfoltok eltűnnek. Más kutatók szerint azonban ez az alig több mint egy évtizedes idősor nem jogosít fel bennünket ilyen messzemenő következtetések levonására... (Kép: Sky & Telescope)

Újra egy Maunder-minimumhoz hasonló időszak jöhet? Meglehet. Ha már erről spekulálunk, akkor előkerül a naptevékenység és a földi klíma kapcsolatának problémája. Tény, hogy a Maunder-minimummal időben egybeesett az ún. kis jégkorszak, amely évente globálisan 0,2°C átlaghőmérséklet-csökkenést hozott, de Európa egyes részein akár ötször akkorát is. Így egyesek szerint a hosszú időn át nyugodt Nap segíthetne nekünk megállítani a most folyó globális felmelegedést – vagy legalább lassítani egy kicsit. Mindenesetre még a naptevékenységnek a klímára gyakorolt hatása sem egyértelmű, így egyelőre merésznek tűnik ebben reménykedni. Kutatási szempontból azonban, ha tényleg lecsökkenne a naptevékenység, kiváló alkalom nyílna a jelenség megismerésére, az esetleges következmények mérésére.

A radikálisan megváltozó napfoltciklusra vonatkozó előrejelzések egyelőre még bizonytalannak tűnhetnek, de annyi máris biztos, hogy a kutatók még nagyobb érdeklődéssel figyelik majd, mit is csinál a Nap az elkövetkező években.