Az Ulysses jól teljesít (3. rész)
(Rovat: A Nap és bolygótestvéreink, Távoli világok kutatói - 2003.11.30 12:04.)

A Nap mágneses tere azért is „kibogozhatatlan”, mert nem két póluson át „tör a felszínre”, mint a Föld esetében. Minden napfolt egy-egy északi vagy déli mágneses pólus. Emellett természetesen a globális mágneses tér forrása valóban a Nap északi és déli pólusánál található.

Ez még talán annyira nem is lenne bonyolult, csakhogy csillagunk még forog is közben. S mivel a kibocsátott napszél is a forgásnak megfelelő pályát jár be útja során, a napszél töltött részecskéi által „szállított” mágneses tér is meglehetősen bonyolult alakot vesz fel. Ám Napunk mágneses terének alakját még bonyolítja néhány dolog.

Egyrészt, hogy a Nap nem szilárd test lévén nem is rendelkezik adott tengelyforgási idővel, a forgási periódus függ a szélességtől is. Ezt hívják a szakemberek differenciális rotációnak. Az egyenlítőn ezért gyorsabban fordul meg a Nap, mint a pólusokhoz közelebb. S ha még ez sem lenne elég…

A Nap 11 évenként rejtélyes okból pólust vált. (Pólusváltás van más égitesteknél, pl. a Földnél is, de az újabb kutatások szerint még az ősi Mars egykoron globális mágneses tere is hasonlóan „működött”.) Nos, mindezek a folyamatok egyáltalán nem kedveznek a mágneses tér felderítésének, még inkább megértésének, így az Ulysses meglehetősen nagy fába vágta a fejszéjét.

Ám a szonda szorgosan mért és térképezett. Ma már a Nap mágneses tere három dimenzióban ismert (legalábbis az eddigiekhez képest), a hosszú évek alatt felhalmozódott adatokat a kutatók most számítógépek segítségével próbálják értelmezni. De persze ne higgyük, hogy eleddig sikerült máris megválaszolni minden kérdést, hisz a feladat óriási.

A magfizikának hála, úgy gondoljuk, ismerjük a Nap magjában végbemenő fúziós folyamatokat. Modelleket állítottunk fel a Nap szerkezetére vonatkozóan. A modelleket a mérési eredmények alapján készítették a következő forma szerint: adott a magfolyamat, mit kell tenni a mag és a Nap-felszín közén „út közben”, hogy a magban keletkező sugárzásból a felszínen a méréssel kapott adat szülessen? Így, ilyen elgondolások során született meg a Nap szerkezete.

Most az Ulysses újabb mérési adatokat szolgáltatott. Ezek merőben újak, s egyedülállóak. A feladat most is adott: a Nap szerkezetének pontosítása.

S íme egy érdekes, új felfedezés. Erre szinte senki sem számított. A napszél áramlási sebessége a Nap pólusainál mintegy kétszerese az egyenlítői síkban mérhetőnek (700 és 350 km/s). Bár ennek magyarázata könnyebbnek ígérkezik, a részletes ellenőrző számítások még váratnak magukra.

S amit senki sem várt: az Ulysses egy nagy, azóta már más űrszonda (Stardust) által is megerősített felfedezést tett: a Nap mágneses pajzsán áttörő, Naprendszeren kívülről, közeli csillagoktól származó „csillagszelet” is detektált. Így a Nap-kutató űrszonda amellett, hogy Jupiter-kutató is, majd váratlanul üstökös-kutatást végzett, újabban „helyi galaktikus környezet”-kutató szondává avanzsált. A minket körülvevő helyi galaktikus környezetünkben olykor kislefolyású változások mehetnek végbe, legalábbis a mérési eredmények első interpretációjaként.

Hogy milyen felfedezéseket tesz még az Ulysses? A jövő majd választ ad e kérdésre. De az már ma bizonyosnak látszik, a felfedezések még sok embernek és persze további űrszondáknak, hosszú ideig munkát fognak adni.