Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Tucatnyi új űrhajósjelölt
(Rovat: A hónap száma, Az űrállomás és az USA , Emberes Mars-utazás? - 2017.06.12 07:15.)

A NASA bemutatta azokat, akik több mint 18 ezer jelentkező közül kiválasztva megkezdhetik az űrhajóskiképzést.

A jelöltek között mérnökök, orvosok, tudományos kutatók és pilóták is találhatók. A nemek aránya 7:5 a férfiak javára. Öten rendelkeznek doktori fokozattal, heten a hadseregben szolgáltak vagy szolgálnak. A kiválasztottak életkora 29 és 41 év közötti. 2000 óta ez a legnagyobb új űrhajósjelölt-csoport. A felhívásra, amelyet 2015 novemberében tettek közzé és decembertől lehetett rá jelentkezni, mintegy 18 300 amerikai polgár adta be pályázatát. Ez a szám is rekordnak számít, még az 1978-as érdeklődést is meghaladta, amikor pedig megnyílt a lehetőség a nők és a kisebbségekhez tartozók felvételére is űrhajósnak. A kiválasztás folyamata több lépcsős volt, 120 embert személyesen is meghallgattak Houstonban, majd közülük minden tizedikre esett végül a választás.


A NASA 2017-es űrhajósjelöltjeinek csoportképe. Az első sorban, balról jobbra: Zena Cardman, Jasmin Moghbeli, Jonny Kim, Raji Chari, Loral O’ Hara. Hátul: Frank Rubio, Matthew Dominick, Warren Hoburg, Robb Kulin, Kayla Barron, Bob Hines, Jessica Watkins. (Kép: NASA / Robert Markowitz)

Kiképzésük két éven át tart majd, idén augusztusban kezdődik. Ha a folyamat sikerrel zárul, a mostani jelöltek bekerülnek a NASA űrhajóscsapatába. Onnantól kezdve válik lehetővé, hogy a jövőbeli küldetések résztvevőinek jelöljék őket.


A jelöltek ünnepélyes bemutatásakor Mike Pence, az Egyesült Államok alelnöke gratulált a kiválasztásukhoz a NASA houstoni Johnson Űrközpontjában. (Kép: NASA / Bill Ingalls)

Mike Pence üdvözlőbeszédében elhangzott, hogy meglehet, a mostani jelöltek közül kerülnek ki azok, akik révén az emberek újból eljutnak a Holdra, vagy akár meghódítják a Marsot is. Mindenesetre – legalábbis a pályafutásuk elején – ők lesznek az amerikai kereskedelmi űrhajók – a SpaceX Dragonjának személyzet szállítására alkalmas változata (Crew Dragon) és a Boeing CST-100 Starliner űrhajója – utasai, akik a Nemzetközi Űrállomáson fognak dolgozni.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024