2210 méterre egymástól: a GRAIL kráterei a Holdon
(Rovat: A hónap száma, A Holdnál , A hét képe - 2013.03.21 07:15.)

A Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) felvételein sikerült megtalálni a tavaly decemberben a Hold felszínébe csapódott űrszondapár, az Apály és Dagály alig 5 m-es átmérőjű nyomait.

A NASA GRAIL (Gravity Recovery and Interior Laboratory) programjának végén a Hold gravitációs terét minden eddiginél pontosabban feltérképező két űrszonda – pályamagasságuk folyamatos csökkenése következtében, de irányított módon – az égitestre zuhant. A becsapódás helye a Hold északi pólusának közelében volt. A 2012. december 17-én, mintegy fél perc különbséggel történt két eseményről az LRO idén januárban, majd február 28-án tudott megfelelő felvételt készíteni. A képeken – némi meglepetésre – egyértelműen azonosíthatók a mégoly kis átmérőjű (kb. 5 m-es), friss becsapódásnyomok, a korábban készült LRO-felvételekkel való összehasonlítás után.

A képpárok felső darabjai a becsapódásokat megelőzően, az alsók utána készültek. Az Apály (Ebb) és Dagály (Flow) holdak „nyughelyeit” nyilakkal megjelölték. A helyszínt a Holdon a nemrég elhunyt Sally Ride tiszteletére nevezték el. (Kép: NASA / GSFC / Arizona State University)

A Holdat fényképező amerikai LRO szonda jelenleg 160 km-es magasságban kering, a kráterek mérete meglehetősen kicsi, és az égitestnek egyéb becsapódásnyomokkal szabdalt felszínén található. A GRAIL űrszondapár tagjainak sebessége a Holdba ütközéskor mintegy 6000 km/h volt. A felvételek elemzése során azt találták, hogy a két kráter 2210 m távolságban van egymástól, magassági különbségük mintegy 300 m. Az események során kidobódott holdpor sötétebb színű, mint a környező felszínt borító réteg. Ez elsőre meglepő, hiszen a természetes eredetű friss holdi kráterekből távozó anyag általában világosabb árnyalatú. Lehetséges, hogy ebben az esetben a Hold és az űrszondák összetevőinek (a maradék üzemanyagnak és a szénszálas anyagból készült test törmelékeinek) a keveredése is szerepet játszhat.

Bár tavaly december 17-én az LRO nem tudta fényképezni közvetlenül a becsapódásokat (a hely akkor árnyékban volt), ultraibolya színképelemző berendezésével sikerült adatokat gyűjtenie arról a porfelhőről, amely elég magasra emelkedett a felszín fölé ahhoz, hogy napfény érje. Ezekből a mérésekből az első elemzés alapján higany és atomos hidrogén jelenlétére következtettek.