Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

GYORSHÍR: A hét perc rettegés vége
(Rovat: A hónap száma, Curiosity - 2012.08.06 07:34.)

Az első adatok szerint sikeresen leszállt a vörös bolygóra az amerikai Curiosity marsjáró.

A NASA szakemberei előzetesen – félig komolyan, félig tréfásan – csak a „rettegés hét perce” néven emlegették a Mars Science Laboratory (MSL) űrszonda repülésének azt a szakaszát, amikor a Curiosity marsjáró belépett a bolygó légkörébe, majd hőpajzsa, később ejtőernyője segítségével csökkentette sebességét. Végül rakétás fékezéssel, a rovert kábelek segítségével a saját kerekeire leengedő, majd onnan eltávolodó „égi daru” közreműködésével oldották meg a sima leszállást a Marson. Hasonló, számtalan hibalehetőséget rejtő, összetett módszerrel eddig még sosem landolt űreszköz.

Ilyen lehetett a Curiosity leszállása. (Szimulációs videó: NASA / JPL-Caltech)

A földi irányítók feszülten várták a Curiosity landolását megerősítő információkat. A Mars és a Föld távolsága miatt a rádióüzeneteknek majdnem 14 percbe telik, amíg ideérkeznek. Már csak emiatt sem volt lehetőség a folyamatba való emberi beavatkozásra: mindent az automatikus rendszerekre kellett bízni. A Marsot érés pillanatában a Curiosity kijelölt leszállóhelye, a Gale-kráter nem látszott közvetlenül a Földről. Szerencsére „kéznél volt” azonban a NASA Mars Odyssey szondája, amely a Mars körül keringő átjátszóállomásként valós időben közvetítette a Curiosity landolását. Az beérkezett információk alapján a földi irányítók úgy gondolják, hogy a leszállás sikeres volt. (A légköri fékezés és a leereszkedés folyamatáról árulkodó adatokat rögzítette az amerikai Mars Reconnaissance Orbiter és az európai Mars Express űrszonda is; ezek tárolták és némi késéssel továbbítják az üzeneteket a Földre.)

A leszállás a terveknek megfelelően augusztus 6-án, magyar idő szerint 7:32-kor történt (ez az időpont az információ földi vételére vonatkozik).


Feszültség és öröm a kaliforniai Jet Propulsion Laboratory (JPL) irányító központjában. (Kép: NASA TV)

Frissítés 7.55-kor: egy nagyfelbontású kép a roverről:


A rover árnyéke a Marson. (Kép: NASA Twitter)

Ma és az elkövetkező napokban cikksorozatban mutatjuk be, miért küldték oda, és mivel foglalkozik majd a Marson a Curiosity két éven át – sőt nem kizárt, hogy sokkal hosszabb ideig is.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024