Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Három céggel a Holdra
(Rovat: A Holdnál - 2019.06.04 07:15.)

A pályázók közül az első körben három magánvállalatot választott ki a NASA, hogy 2021-ig a műszereit a Hold felszínére juttassák.

Tavaly év vége felé mi is hírt adtunk róla, hogy az amerikai űrhivatal a Commercial Lunar Payload Services (CLPS) programja keretében kereskedelmi alapon kifejlesztendő űrszondákra szeretne hagyatkozni, amelyek révén gyorsan és költséghatékonyan el tudja majd szállíttatni tudományos berendezéseit és technológiai kísérleti eszközeit a Holdra. Május utolsó napján bejelentették, hogy az első fázisban három céggel kötnek szerződést, több mint negyedmilliárd dollár összértékben.

A három kiválasztott az Astrobotic, az Intuitive Machines és OrbitBeyond. Feladatuk akár 23 műszercsomagnak a Hold felszínére juttatása, legkésőbb 2021-ig. A három kereskedelmi alapon szerveződő űrszondás küldetés indítási időpontjai a 2020. szeptember és 2021. július közötti időszakra kell essenek. A három megnevezett cég arról a kilences listáról került ki, amelyen 2018 novemberében a lehetséges CLPS partnereket sorolta fel a NASA. (Közülük egyébként csak nyolcan pályáztak ebben a fázisban.)

A sorban az első az Orbit Beyond lesz. A vállalat a Z-01 jelzésű leszállóegységét a jelenlegi tervek szerint 2020 szeptemberében indítaná a SpaceX Falcon-9 rakétájával. A New Jersey állambeli cég az egykori Google Lunar X Prize (GLXP) indulói közül az indai TeamIndus csapathoz kötődik. Most 97 millió dollárért legfeljebb négy NASA műszercsomagot visznek az Esők tengere (Mare Imbrium) térségébe.


A Z-01. (Fantáziakép: Orbit Beyond)

A szintén a GLXP indulói között ismertté vált Astrobotic 2021 júniusában szeretné indítani a Peregrine nevű leszállóegységét. Korábban arról volt szó, hogy a szonda a United Launch Alliance egyik Atlas-5 rakétájának másodlagos hasznos terheként jutna a világűrbe. Hamarosan kiderül, hogy valóban ezt az utat választják-e, vagy valamilyen egyéb startmegoldást keresnek. (A többiek startszerződése sem végleges még.) A NASA mindenesetre 79,5 millió dollárt fizet nekik, amiért akár 14 berendezését elviszik a Hold felszínére, a Halál tava (Lacus Mortis) nevű kráterbe.


A Peregrine. (Fantáziakép: Astrobotic)

Végül a három közül utoljára az Intuitive Machines bocsátja fel saját, Nova-C nevű holdi leszálló űrszondáját, egy Falcon-9 rakétával. A tervezett időpont 2021. július. A houstoni székhelyű cég 77 milliós megrendelést kapott az amerikai űrhivataltól. A maximum négy műszercsomag vagy a Viharok óceánja (Oceanus Procellarum) vagy a Derültség tengere (Mare Serenitatis) területén fog landolni, ha minden az elképzelések szerint alakul.


A Nova-C. (Fantáziakép: Intuitive Machines)

A NASA egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan miféle berendezéseket is akar a Holdra küldeni a „bérfuvarosokkal”. Erre talán a nyár végénél nem kell tovább várni. Korábban arról volt szó, hogy a Hold déli pólusvidéke a helyszíni kutatások, és a majdani emberes küldetés fő célterülete. Amint a fent említett helyszínekből látható, az első három automata űrszondás küldetés még nem oda indul, erre egy későbbi fázisban – de a remények szerint minél előbb – kerítenének sort. A következő lépésben már mozgásra képes roverek és fejlettebb műszerezésű leszállóegységek indítására is szükség lesz. Ha igazán lendületet kap a program, 2023 és 2024 táján már évente akár három-négy különböző küldetés is megcélozhatná a Holdat a CLPS keretében.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024