Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Meglesett holdszonda
(Rovat: A Holdnál, A hét képe - 2014.01.31 07:15.)

Szerencsés körülmények és gondos tervezés segítette, hogy a Hold körül keringő egyik amerikai űrszonda lefényképezze a másikat.

A „célpont” a Hold ritka és vékony légkörét, valamint a felszín feletti port vizsgáló LADEE (Lunar Atmosphere and Dust Environment Explorer) volt. Amelyik megleste, az pedig ugyancsak a NASA űreszköze, az égitest felszínét felmérő LRO (Lunar Reconnaissance Orbiter). A két űrszonda egymástól eltérő pályákon kering a Hold körül, de időnként közel kerülnek egymáshoz. Így történt 2014. január 15-én is, amikor megkísérelték a fényképezést.

Az LRO nagyfelbontású kamerája (LROC) működési elvéből következően nem is volt olyan egyszerű a gyorsan mozgó célpontról felvételt készíteni. A berendezést természetesen a holdfelszín fényképezésére alakították ki, amit a repülési irányra merőleges sávokban tapogat le. A két űreszköz pályája nagyjából egymásra merőleges irányokban metszette egymást. A LADEE (ekvatoriális pályán) mintegy 9 km-rel repült el az LRO alatt (ez utóbbi szonda poláris pályán). Mindketten kb. 1,6 km/s sebességgel keringenek a Hold körül. Egyszóval az időzítés és a kamera irányítása igen nagy pontosságot követelt meg. A földi irányítók a kamerát abba helyzetbe állították, ahonnan a LADEE felbukkanását várták.


Az eredeti képen a háttérben a Hold felszíne élesen, míg az eltelt idő alatt elmozduló másik szonda elmosódottan látszott, ezért ezt korrigálni kellett – az alább látható végeredményen ezért szükségképpen a háttér vált elmosódottá.



Az LRO képe a LADEE szondáról, a geometriai torzítások kiküszöbölésével (fent). Mivel a felvétel még így is meglehetősen elmosódott, alul segítségül mérethelyesen rámásolták a LADEE fantáziarajzát is. A LADEE mérete egyébként mindössze kb. 1 m × 2 m. A főbb részegységek azonosítását feliratok segítik. (Képek: NASA / GSFC / Arizona State University)

Az LRO 2009 óta dolgozik a Holdnál, a LADEE tavaly októberben érkezett oda. A holdi atmoszféra vizsgálata mellett lézeres kommunikációs kísérleteket is végez.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024