Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Újévi randevú a Holddal
(Rovat: A Holdnál - 2012.01.02 08:15.)

A NASA GRAIL űrszondapárosának egyik tagja december 31-én, a másik január 1-jén állt pályára a Hold körül.

A szeptember 10-én indult GRAIL (Gravity Recovery and Interior Laboratory) szondák feladata az égitest gravitációs terének feltérképezése lesz, eddig még nem látott részletességgel. A kutatók célja a mérések alapján a Hold összetételének, kialakulásának és fejlődésének jobb megismerése.


Fantáziarajz a Hold belső felépítéséről. (Kép: NASA)

Bár a Hold nincs túlságosan messze (mintegy 386 ezer km-re), az először érkező GRAIL-A és a másodjára pályára álló GRAIL-B útja mégis majdnem négy hónapon át tartott. A szondák mintegy 4 millió km hosszú utat tettek meg. A fő ok a tömeggel, így a fedélzeti hajtóanyaggal és a felbocsátáshoz használt hordozórakétával való takarékoskodás. A start óta eltelt idő bőven elegendő volt a földi irányítóknak, hogy ellenőrizzék a fedélzeti berendezések állapotát, ami kitűnő. A hosszú várakozásnak még egy haszna volt: az űreszközök szerkezetében esetleg megmaradó gázoknak volt idejük eltávozni az űrbe, így a Hold körül ez a jelenség már nem zavarhatja meg a pontos gravitációs méréseket.


A két GRAIL szonda útvonala a Nap-Föld rendszer belső (L1) librációs pontja közelében vezetett el. Az ábra jobb oldalán a kör a Hold pályáját szimbolizálja, közepén a Földdel. (Kép: NASA / JPL-Caltech)

A Hold körüli pályára álláshoz szükséges fékező manővereket az űreszközök automatikusan, de a földi központban ülő szakemberek ellenőrzése mellett hajtották végre. Egy ilyen űrprogram egyik leginkább feszültséggel teli fázisa a pályára állás a célul kijelölt égitest köröl. A GRAIL esetében a a feszültség még nagyobb volt, hiszen két külön szondáról van szó.

A Holdhoz való megérkezést követően a szondák sorozatos manőverekkel egyre alacsonyabb pályára, a Hold felszínéhez egyre közelebb kerülnek. Március elejére, 55 km-es magasságba jutva kezdik meg tudományos programjukat. 82 napon át követik egymást, 100 és 225 km között váltakozó távolságban. Az égitest gravitációs erőterének térbeli változásai hatására a köztük levő távolság kissé mindig megváltozik. Ennek precíz, mikrohullámú jelekkel történő mérése alapján térképezhetik fel a kutatók a Hold gravitációs terét. A távolságmérés tervezett pontossága néhány mikrométer.

A két amerikai GRAIL szonda ugyanazon az elven dolgozik, mint a Föld körül keringő GRACE műholdpáros. A Hold két kis mesterséges holdja a felszínbe csapódva fejezi be viszonylag rövid aktív pályafutását, valamikor 2012 júniusában.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024