Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Az amerikai holdszonda indítása elé
(Rovat: A Holdnál, Az Apollo holdprogram - 2009.05.23 09:00.)

A tervek szerint június 17-én startolhat a várva várt Lunar Reconnaissance Orbiter. Most először pillanthatjuk majd meg – legalább néhány képpont erejéig – a Holdon maradt űreszközöket is!

A NASA Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) szondája többszöri késés után most már heteken belül útnak indulhat. A legfőbb tudományos cél a Hold, különösen a sarkvidékek minél jobb megismerése, minél részletesebb feltérképezése, valamint az újabb emberes holdi űrrepüléseknek az előkészítése. (Ez utóbbiakat az amerikaiak 2020 körül tervezik indítani, az addigra elkészülő Orion űrhajó és Altair leszálló egység segítségével.) Az LRO poláris pályán, 50 km magasban kering majd a Hold felszíne fölött, legalább egy évig. Összesen hét kutatóberendezést visz magával.

Az LRO-val együtt startol az LCROSS (Lunar Crater Observation and Sensing Satellite), amely a felszínbe csapódik majd, hogy segítségével – pontosabban az általa felvert porfelhő vizsgálatával – kideríthessék: van-e valamennyi vízjég a holdi poláris kráterek sötét mélyén. Az űrszonda-páros Atlas-5 rakétával indul a floridai Cape Canaveralről. Az Apollo-17 indítása, 1972 óta ez a legjelentősebb amerikai űrvállalkozás a Hold kutatására. A késésekkel együtt eddig valamivel több, mint félmilliárd dollárt költöttek rá.


Az LCROSS egy Centaur rakéta-végfokozat segítségével indul és csapódik majd be a felszínbe. (Fantáziakép: NASA / Ames)

A nagyközönség részéről a legnagyobb várakozás talán a fedélzeti nagyfelbontású kamera működését előzi meg. „Fellebbenhet a fátyol” néhány olyan holdi tájról, amelyet korábban amerikai és szovjet űreszközök – automata űrszondák és embereket szállító űrhajók – látogattak meg. Ilyen módon bepillantást nyerhetünk a Hold kutatásának a hidegháborús légkörtől hajtott régmúltjába.


Történelmi leszállóhelyek a Hold felszínének térképén. (Kép: Lunar and Planetary Institute / Spaceflight Now)

Az LRO csapata már össze is állított egy olyan koordináta-listát, amely a mindenképpen megvizsgálandó helyszíneket veszi sorra. Mintegy 50 fontos megfigyelési célpont gyűlt eddig össze. Ezek közt szerepel természetesen mind a hat Apollo leszállóhely. A poláris pálya lehetővé teszi, hogy előbb-utóbb mindegyikre sor kerüljön. A közelgő 40. évfordulóra (július 20.) tekintettel szeretnék, ha az Apollo-11 leszállóhelyéről mielőbb készülhetne felvétel, de ez számos, még ismeretlen technikai részlettől is függ. A felvételek és a terep részletes vizsgálata utólag is sok hasznos adattal szolgálhat a helyi geológiai adottságokról. Ez az információ különösen az automata holdszondák esetén szorul kiegészítésre.

Az Apollo űrhajók leszállóhelyein 1969 és 1972 között összesen 12 amerikai űrhajós járt. Számos eszközt hagytak ott a felszínen. Az is elképzelhető, hogy a holdjárművek környezetében felbolygatott talaj megváltozott fényvisszaverő tulajdonságai lehetővé teszik azok felismerését is.

Az LRO képeitől néhány régi holdi rejtély feloldását is remélik a kutatók. Nem világos például, hogy az első szovjet Lunohod holdjáró végül meddig jutott. A nyolckerekű, 1 tonna tömegű szerkezet 322 napig működött. A végén olyan hirtelen szakadt meg vele a kapcsolat, hogy az irányítóknak nem volt idejük beállítani a rajta levő lézertükröt. Ezért a pontos helyzetét sem sikerült megmérni. Az is kiderülhet, hogy mi lett a sorsa az amerikai Surveyor-4 leszálló szondának. Az űreszköz 1967 júliusában, közvetlenül a talajt érés előtt elhallgatott. Talán becsapódott a Holdba, de az eredményt még senki sem látta.

A több évtizedes helyszíni és a mostani friss nagyfelbontású felvételek összevetésével arról is képet alkothatnak, hogy a Hold felszíne hogyan formálódott a meteorit-becsapódások következtében. A különbség persze nem lehet nagy, de ha hosszabb távú tartózkodásra alkalmas holdbázisokat akarnak a jövőben építeni, az információ hasznos lehet.

A felvételek sikere nagyban függ majd a megvilágítás körülményeitől. A Lunohod-1 és -2 útvonalának nyomait valószínűleg inkább magas napállásnál tudják majd kivenni. Ekkor okoz majd ugyanis szembetűnő változást a felkavart regolit megváltozott fényvisszaverő képessége. Az űreszköz-maradványok esetén alkalmasint az árnyékot, és nem magát az eszközt fogják először felismerni.

Az LRO kamerája (LROC) két keskeny látószögű egységet (NAC) is tartalmaz. Ezek fél méteres felszíni felbontású képeket tudnak majd készíteni több hullámsávban, a terep 5 km szélességű darabjairól. A széles látószögű egység (WAC) 100 m/pixel felbontásban, de 60 km-es szélességben pásztázza a felszínt. A rendszer egyébként a Mars körül keringő Mars Reconnaissance Orbiter kameráinak módosított változata.


Az Apollo-15 leszállásakor ott maradt 4,3 méteres átmérőjű platform, amely az LRO képein 8×8 pixelt foglalhat el. Ezt a közeli képet annak idején a holdjáró tévékamerája készítette. (Kép: NASA)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2019