A Landsat nem okoz csalódást
(Rovat: A hét képe - 2020.02.14 07:15.)

Látványos Landsat–8 felvételpár a Déli-sarkkör közelében fekvő Csalódás-szigetről, amelyet egy vulkánkitörés jellegzetes alakúvá tett.

Mintegy négyezer évvel ezelőtt a Tűzföld és az Antarktiszi-félsziget közötti területen hatalmas erejű vulkánkitörés történt, amelynek során becslések szerint 30–60 köbkilométer kőzet és magma dobódott ki. A kitörés ereje akkora lehetett, mint a Mount Pinatubo 1991-es kitöréséé, ez volt az Antarktisz térségében az utóbbi 12 ezer év leghevesebb vulkáni működése.

Miután a magmakamra kiürült, a hirtelen nyomáscsökkenés következtében a hegy beomlott, és tekintélyes méretű kaldera keletkezett – átmérője 8–10 kilométer. A magmakamra beomlását minden bizonnyal erős földrengések kísérték. E folyamatok következtében jött létre a sziget jellegzetes, patkó alakja, a hegykoszorúval körülvett, csaknem teljesen zárt belső öböllel. Nathaniel Palmer volt az első felfedező, aki 1820-ban a szigetnél járt, ő fedezte fel azt a szűk átjárót, amelyek keresztül be lehet hajózni a belső öbölbe. Tőle származik a Csalódás-sziget elnevezés, amivel arra utalt, hogy a sziget távolról „normális” szigetnek látszott, csak közel érve tárult fel a belső öböl, vagyis a tengervízzel elárasztott kaldera. A sziget az Antarktiszi-félsziget északi csúcsával párhuzamosan futó szigetív, a Déli-Shetland-szigetek egyik, kisebb tagja.

Egyik korábbi cikkünkben már bemutattunk egy felvételt, amelyen többek közt a Csalódás-sziget is látszott, azonban az a felvétel az ISS-ről készült, így a pálya jellege miatt azon a sziget éppoly csalódást keltő látványt nyújt, mint amilyennek Palmer távolról láthatta. Ezúttal viszont kitűnő rálátással készült, tavaszi-őszi, a napéjegyenlőség idején készített felvételpárt mutatunk be, mindkettőt a Landsat–8 OLI (Operational Land Imager) műszere készítette. A NASA Earth Observatory lent hivatkozott eredeti cikkében a két felvétel mozgatható csúszkával összehasonlítva is megtekinthető.

A Landsat–8 OLI műszerének kora tavaszi, 2017. szeptember 21-i felvétele a Csalódás-szigetről. Tél végén mindent – az öblöt is beleértve – hó és jég borít. (Kép: NASA EO / Lauren Dauphin / USGS)

A Landsat–8 OLI műszerének kora őszi, 2018. március 23-i felvétele a Csalódás-szigetről. Bár a hegyek csak néhány száz méter magasak, csúcsaikat nyár végén is hó borítja. A vulkán legmagasabb, kettős csúcsa a sziget keleti ívén látható. (Kép: NASA EO / Lauren Dauphin / USGS)

A Csalódás-sziget az Antarktisz térségében található két aktív tűzhányó egyike, amelyik a XIX. század óta több mint hússzor tört ki. Legújabb kitörései 1967–70 között voltak, ami súlyos károkat okozott a szigeten működő kutatóállomásokban. 2014–15-ben szeizmikus aktivitást detektáltak ugyan, de kitörés nem következett be. A Csalódás-sziget az egyetlen hely a Földön, ahol a hajók közvetlenül bejuthatnak egy aktív vulkán közepébe. A vulkáni aktivitás ellenére a sziget kikötője – Port Foster – az egyik legbiztonságosabbnak számít az Antarktisz térségében, mert nincsenek leszakadó jéghegyeikkel a hajózást veszélyeztető, jelentős gleccserek a szigeten és a közelében.

A sarkkör közelében (a déli szélesség 63. fokán) fekvő Csalódás-sziget (Deception Island) térképe. (Kép: Wikipedia)

A XIX. században fókavadászok vették birtokba a szigetet, majd miután a század végére tevékenységük nyomán csaknem teljesen kipusztultak a fókák, bálnavadászok vették át a helyüket. Tevékenységükre utal a kaldera bejáratának keleti oldalán fekvő Bálnavadászok öble (Whalers Bay). Napjainkban elsősorban tudományos kutatóállomások működnek a szigeten, bár egy részüket teljesen megsemmisítették a korábbi vulkánkitörések. Emellett a sziget kedvelt turistacélpont, elsősorban a fürdőzésre alkalmas hőforrásoknak és az állszíjas pingvinek jelentős kolóniájának köszönhetően.

Egy hasonló méretű, formájú és eredetű, de hozzánk közelebbi sziget, az Égei-tengerben található Szantorini az ISS űrhajósainak 2016. szeptember 3-i felvételén. (Kép: NASA EO / NASA JSC)