A Sas-köd ötször
(Rovat: A hét képe, A hónap száma - 2018.06.23 08:15.)

Meglepő, de cikkünk öt képén ugyanaz az objektum látható, pedig a hasonlatosság csekély.

A képek ugyanis az elektromágneses spektrum legkülönbözőbb tartományaiban készültek, így jól kiegészítik egymást. A Sas-köd (katalógusszámai: Messier 16, M16 vagy NGC 6611) emissziós köd és fiatal nyílthalmaz a Kígyó csillagképben, 6500 fényév távolságban. A ködöt a belé ágyazódó, fiatal, forró, kék és fehér csillagok sugárzása készteti világításra. A ködben számos aktív csillagkeletkezési hely található, ezek egyike az, amelyik a Hubble-űrtávcső híressé vált felvétele alapján a Teremtés oszlopai nevet kapta. Mindamellett, a HST felvételén látható három oszlopon kívül további, gázba és porba burkolózó csillagbölcsők is láthatók, legjelentősebb a kép közepén lévő triótól balra, távolabb kirajzolódó karcsú alakzat. A Teremtés oszlopai jobbra fölfelé mutatnak, a mintegy 8100 csillag alkotta nyílthalmaz felé, amely legjobban a Chandra-obszervatórium röntgentartományban készült felvételén rajzolódik ki. A nyílthalmazt 1746-ban fedezte fel Philippe Loys de Chéseaux, míg magát a ködöt csak két évtizeddel később Charles Messier vette észre.

A nyílthalmaz nagy tömegű csillagainak köszönhető, hogy belátunk a csillagszületési hely belsejébe. A fiatal csillagokból kiinduló erős, töltött részecskékből álló csillagszél elfújja a gázt és a port, így szinte „ablakot nyit” a köd belsejére. A látható tartományban földi távcsővel készült felvételeken (NOAO, Nemzeti Optikai Csillagászati Obszervatórium, National Optical Astronomy Observatory és ESO, Európai Déli Obszervatórium, European Southern Observatory) vehető ki legjobban a fényes és árnyékos területek váltakozása, ahol a csillagok fénye megvilágítja a ködöt, illetve ahová árnyék vetül. A röntgentartományban a Chandra (NASA) és a Newton-XMM (ESA) űrtávcsövek felvételén a köd egyáltalán nem látszik, csak a nyílthalmaz legnagyobb tömegű csillagai, amelyek a magát a röntgensugárzást gerjesztő, erős csillagszelet kibocsátják. Egészen más látványt nyújt a közepes infravörös hullámhosszakon a Spitzer-űrtávcsővel (NASA) készült felvétel, amelyen viszont a felhő anyaga dominál. Ezen a képen a kék szín a visszaverődő csillagfényt jelenti, a zöld pedig a hidrogéngáz közvetlenül a felhő mélyéről érkező sugárzása. A vöröses ködösség attól az üregeket kitöltő szénhidrogén tartalmú portól ered, amelyet a közeli, nagy tömegű csillagok ibolyántúli sugárzása melegít fel. A távoli infravörös felvételt a Herschel-űrtávcső (ESA) készítette, ezen a nagyon hideg, 100 kelvin alatti hőmérsékletű por látható. Ez a felhő anyagának az a része, amelyik csak ezután tömörül csillagokká, vagy ha nem, akkor a többi csillag sugárzása szétfújja. Ezen a képen rajzolódnak ki legszebben azok az üregek, amelyeket a nagy tömegű csillagok sugárzása vájt a ködbe, és amelyeket az infravörös felvételeken látható por tölt ki.

Az ESA Herschel-űrtávcsövének távoli infravörös felvétele. (Kép: ESA / Herschel / PACS / SPIRE / Hill, Motte, HOBYS Key Programme Consortium)

A közeli infravörösben a NASA Spitzer-űrtávcsöve örökítette meg a Sas-ködöt. (Kép: NASA / JPL-Caltech / N. Flagey (IAS / SSC) & A. Noriega-Crespo (SSC / Caltech))

A földi távcsövekkel a látható tartományban készült képen különülnek el legjobban a csillagok által megvilágított és az árnyékos területek. (Kép: ESO)

Az amerikai földi távcsövek felvétele ugyancsak a látható fény tartományában mutatja a ködöt. (Kép: T. A. Rector (NRAO / AUI / NSF, NOAO / AURA / NSF) és B. A. Wolpa (NOAO / AURA / NSF))

A röntgentartományban csak a nyílthalmaz csillagait látjuk. (Kép: NASA / CXC / U.Colorado / Linsky and ESA / XMM-Newton / EPIC / XMM-Newton-SOC / Boulanger)

Az elektromágneses spektrum különböző tartományaiban felvett képekből összeállított animáció. (Forrás: YouTube; NASA, ESA, G. Bacon (STScI))