Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Grand Turk
(Rovat: A hét képe, Mercury és Gemini - 2017.03.25 08:15.)

Az ISS-ről készített fénykép segítségével a Kuba közelében fekvő Turks- és Caicos-szigetekre látogatunk.

A Turks- és Caicos-szigetek Nagy-Britanniához tartoznak. Földrajzilag a Bahama-szigetek délkeleti folytatását jelentik, Hispaniola szigetétől északi irányban fekszenek. A 30 nagyobb korallsziget és számos kisebb szirt összterülete mintegy 430 km2. A Nemzetközi Űrállomás egyik utasa készítette az alábbi fényképet idén február 12-én, amint a térség felett repültek el. A képen Grand Turk szigete látható, ahol az állam fővárosa, a mintegy 5000 lakosú Cockburn Town is található. A sziget legnagyobb kiterjedése 10 km, a kép tájolása nem a megszokott: az északi irány balra felfelé esik.


(Kép: NASA JSC)

A városkán kívül a sziget területének egy részét sólepárló tavak foglalják el, ezek a képen vörösesbarna színűek. A legnagyobb ilyen, a középen látható Town Pond köré épült az 1766-ban alapított település is. A sziget déli felén (a képen jobbra) feltűnő a repülőtér. Maga a sziget egy nagyjából kétszer akkora sziklapadon ül. A kép bal szélén fehér sávként jelennek meg az ebbe ütköző hullámok. A sziget körül a kék színárnyalatait a víz mélysége határozza meg.

Grand Turk szigetének az űrrepülés korai történetében is volt szerepe. John Glenn – az első amerikai űrhajós, aki megkerülte a Földet – a környékbeli vizekre tért vissza a Friendship-7 leszálló kabinjában, 1962-ben. Három Föld körüli keringést és komplikációkat követően nem pontosan oda érkezett vissza, ahová előzetesen tervezték. A landolás után Glenn pár napig Cockburn Town kórházának vendégszeretetét élvezte, ahol az első orvosi megfigyeléseket végezték rajta.


A Mercury-7 kapszulájának másolata és Glenn űrruhás szobra az űrhajós visszaérkezésére emlékeztet Grand Turk szigetén. (Kép: CompareCaribbean.com)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024