Felhőkarcoló jéghegyek
(Rovat: A hét képe - 2016.01.01 12:15.)

Az Antartktiszról leszakadó jéghegyek évekig sodródhatnak a Déli-óceánban. Mozgásuk és a környezetükre gyakorolt hatásuk műholdfelvételeken követhető.

Az itt bemutatott képet a NASA Terra műholdján működő közepes felbontású képalkotó spektrométer (MODIS, Moderate Resolution Imaging Spectroradiometer) készítette 2015. november 27-én. A felvételen a Dél-Amerika déli csúcsától 1600 km-re kelet-délkeletre, a Tűzföld és az Antarktiszi-félsziget között fekvő Déli-Georgia-sziget látható a közelében sodródó jéghegyekkel. A jéghegyek megjelenése a viszonylag északi szélességen ritka bár, de nem példa nélkül álló. Puszta jelenlétüknél érdekesebb azonban a légköri áramlásra gyakorolt hatásuk. A kép kinagyított részén jól láthatók a jéghegyek szélárnyékos (hajózási nyelven szél alatti) oldalán kialakuló felhőhullámok. A jelenség ahhoz a V-alakú hullámhoz hasonló, amelyet a hajók a vízben keltenek, itt azonban az erős nyugati szélben az alacsony felhőzetben okoz nagy távolságban is jól felismerhető hullámokat a magasba nyúló jéghegy. A jelenség elsősorban a két nagy jéghegy mögött feltűnő, de a nagyobbiktól délre úszó kis jéghegy mögött is észrevehető.

A Tűzföld és az Antarktiszi-félsziget között fekvő Déli-Georgia-sziget közelében sodródó jéghegyek a műholdképeken jól látható zavart okoznak a felhőzetben. Az alsó képen a felső megjelölt része látható kinagyítva. (Kép: NASA EO / Jeff Schmaltz / LANCE/EOSDIS Rapid Response)

Kelly Brunt, a NASA Goddard Űrközpont jégkutató geofizikusa (glaciológusa) szerint valószínűleg mindhárom jéghegy lapos tetejű lehet, mint az Antarktiszról leszakadó jéghegyek általában. Ezek rendszerint több tíz méter magasba nyúlnak a tengerszint fölé, ezért közvetlenül érintkeznek az alacsony szintű ködréteggel, ahol a felhőhullámokat létrehozzák. A kisebb jéghegyek nem okoznak kimutatható változást az áramlási mezőben.

A két nagyobb jéghegy viszont a légkör magasabb rétegeiben is változást okoz, ott, ameddig már nem ér el a magasságuk, tehát abban a rétegben, amelyikkel fizikailag már nem érintkeznek. Ennek az az oka, hogy a nagy kiterjedésű akadályba ütköző szél felfelé kénytelen áramolni, ezért a zavar a magasabb rétegekig terjed, ahol láthatóvá válik a hatása. Ugyanez sokkal határozottabban megfigyelhető a nagy képen a sziget körül, amelynek hegyei több ezer méter magasba nyúlnak, a legmagasabb csúcs közel háromezer méteres.

Hasonló felhőáramok figyelhetők meg egy régebbi (2009-es) felvételen a Déli-Georgia-szigethez tartozó, attól keletre fekvő, lakatlan Déli-Sandwich-szigetek fölött is. (Kép: NASA EO / Jeff Schmaltz / MODIS Rapid Response Team / GSFC)

A Déli-óceán a déli szélességi kör foka és az Antarktisz közötti víztömeg neve, bár a fogalmat a magyar kartográfia nem használja. A magyar terminológia szerint a három nagy világóceán – Csendes-, Atlanti- és Indiai-óceán – egybefüggő, déli része alkotja. Önálló óceánként való megnevezését egyedülálló jellegzetessége, az állandó és nagyon erős nyugati szelek hatására létrejövő Antarktiszi áramlás indokolja, a világ legjelentősebb óceáni áramlása, amely szinte zavartalanul körülfolyja az Antarktiszt. Ebben az átlagosan 4 km/h sebességű áramlásban sodródnak a kontinensről leszakadó jéghegyek és ott érintkeznek az átlagosan 30–50 km/h sebességű nyugati széllel.