Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A Szuezi-csatorna északi vége
(Rovat: A hét képe - 2015.11.28 08:15.)

A csatorna bejáratát és a kikötőket mutató fényképet a Nemzetközi Űrállomásról készítették.

A Nemzetközi Űrállomás (ISS) 43. számú személyzetének egyik tagja fordította fényképezőgépét a Szuezi-csatorna egyik vége felé, miközben Egyiptom fölött repültek el, 2015. június 10-én.


(Kép: NASA / JSC)

A képen alul a csatorna északi végének nyugati ága látható, a parton Port Szaíd (Port Said) és Port Faud kikötővárosokkal, illetve magukkal a kikötőkkel. Itt a helyi hajóforgalom és áruszállítás a jelentős. A Földközi-tengerbe mélyen benyúló hullámtörő gát védi a hajókat az uralkodó nyugati irányú szél által felkorbácsolt hullámoktól. A gáttól nyugatra (a kép bal oldalán) a víz barnás színét a Nílus deltájából származó üledék adja.

A Szuezi-csatorna bejáratának keleti, ezen a képen felül látható ága épült a csatornán áthaladó hosszú távú, főleg Európát és Ázsiát összekötő hajóforgalom számára. Így azok az óceánjárók el tudják kerülni a nyugati ágnál levő kikötőknél a torlódást. 2014-ben Egyiptom bejelentette, hogy egy új, a jelenlegivel párhuzamosan futó csatornaág megépítését is tervezik, hogy nagyobb legyen az Afrika megkerülését szükségtelenné tevő mesterséges vízi út áteresztő képessége. A teljes, mintegy 160 km-es hossz kb. feléig készült el az új csatornaág illetve a meglevő szélesítése. 2015 augusztusában adták át a forgalomnak, lehetővé téve a kétirányú hajóforgalmat. A Szuezi-csatorna használatáért a hajózási vállalatoktól beszedett díjak fontosak Egyiptom állami bevételei szempontjából.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024