Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Amerikai űrfelvétel a vörösiszap-katasztrófáról
(Rovat: A hét képe, Katasztrófák ellen - 2010.10.12 11:50.)

A mai nap képe a NASA földmegfigyeléssel foglalkozó honlapján a Kolontár és Devecser környékéről készült új műholdfelvétel.

A korábban általunk is bemutatott műholdképeken túl álljon itt a legújabb, amely az amerikai űrhivatal EO-1 (Earth Observing-1) mesterséges holdjának ALI (Advanced Land Imager) műszerével készült, 2010. október 9-én. A felső kép az átszakadt gátú tározó tágabb környezetét, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt is mutatja. A képen színek a valóságosnak megfelelők. Jól kivehető, ahogy a kiömlött és elfolyt vörösiszap hosszú kilométereken át megfesti a tájat.


Az eredeti műholdfelvétel itt letölthető.

A két alsó, egyre inkább kinagyított képen látszik a tározót körülvevő gáton, az északnyugati sarokban keletkezett sérülés, amelyen keresztül október 4-én mintegy egymillió köbméternyi szennyező anyag ömlött ki. Az erősen lúgos iszapfolyam magassága helyenként a 2 m-t is meghaladta. A halálos áldozatok száma nyolc, sokakat még mindig súlyos sérülésekkel ápolnak különböző kórházakban. Az ipari baleset következményeinek elhárításán, a további károk megelőzésén nagy erőkkel dolgoznak a hatóságok és a katasztrófavédelmi szakemberek.



(Képek: Jesse Allen / NASA EO-1 Team)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2018