Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Űrhajók az indítóállásokon
(Rovat: A hét képe, A kínai űrhajó , A Space Shuttle program - 2008.09.21 14:09.)

Kínában a startra váró Sencsou-7 űrhajót vitték ki. Floridában egyszerre két amerikai űrrepülőgép tartózkodik indításra készen.

A fotósnak egy ritka pillanatot sikerült megörökíteni a floridai Kennedy Űrközpontban. Egyazon fényképen látszik a Hubble-űrtávcső javítására október elején indítandó Atlantis, valamint a mentőűrhajóként készenlétbe helyezendő Endeavour. Ez utóbbit a felvétel készítésének ideje előtti napon állították fel a 39B jelű indítóállásra. A régebb óta a 39A állásban levő Atlantis állványzatát berakodás céljából nyitották ki épp akkor.


Együtt az Atlantis és az Endeavour szeptember 20-án, amint néhány órára teljesen láthatók voltak. (Kép: Justin Ray / Spaceflight Now)

Ugyancsak szombaton, magyar idő szerint délelőtt negyed tíz körül végeztek a 19 emelet magas Hosszú Menetelés-2F rakéta és a ráhelyezett Sencsou-7 űrhajó kiszállításával. A szerkezetet előzőleg függőleges állapotban szerelték össze az erre szolgáló épületben. A három űrhajóst három napos repülésre szállító harmadik emberes kínai űrhajó a Csiucsüan (Jiuquan) űrközpontból indul, legkorábban csütörtökön (szeptember 25-én) 15:10-kor (helyi idő szerint este 9 után). A startot szükség esetén szeptember 30-ig tudják halasztani.

A Sencsou-7 három űrhajósa (Csaj Cse-kang, Liu Po-ming és Csing Haj-peng) eredetileg katonai vadászpilóta. Közülük Csaj hajtja végre az első kínai űrsétát, amelyről – csakúgy, mint a startról – élő televíziós közvetítést is terveznek. A 40 perces manőver során az űrhajóst kábel köti majd össze az űrjárművel. Kipróbálja az új fejlesztésű kínai űrruhát, kihelyez egy miniatűr, kamerával felszerelt műholdat, és egy anyagmintát vesz le az űrhajó külső részéről. A tartalék az űrsétához Liu lesz, ő segít majd kollégájának az orbitális modulban a feladatra való készülődésben is. Eközben Csing a parancsnoki egységben tartózkodik (ezt a modult használják az űrhajósok a start és a leszállás során).

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024