Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Bajban a GOCE
Nyereség a kontinensnek - 2010.08.31 07:15.

A bolygónk gravitációs terét feltérképező európai műhold számítógépes hibák miatt július óta nem tud mérési adatokat küldeni a Földre.

Szeptemberben kiderülhet, hogy a tervezett szoftveres javításokkal helyre tudják-e állítani az alacsony pályán keringő űreszköz működését. A GOCE két fedélzeti számítógépe – az elsődleges, majd a tartalék berendezés is – felmondta a szolgálatot. A két, látszólag egymástól független probléma idén februárban, illetve júliusban lépett fel. Az Európai Űrügynökség (ESA) szakemberei most azon dolgoznak, hogy a két számítógép működőképes egységeiből egy teljeset állítsanak elő, ehhez készítik a szoftverjavításokat. Az elsődleges (A jelű) számítógépben egy integrált áramkör romlott el. Röviddel utána a tartalékban megszakadt a kapcsolat a telemetriai adatoknak a Földre továbbítását előkészítő egységgel. Az utóbbi, júliusi zavar miatt tudományos adatokhoz nem, csak a műhold állapotára vonatkozó információkhoz tudnak hozzájutni az irányítók. Vagyis az űreszközt továbbra is teljes ellenőrzés alatt tartják.


A GOCE, teljes nevén Gravity field and steady-state Ocean Circulation Explorer. (Fantáziakép: ESA / AOES Medialab)

Időközben az ESA darmstadti irányító központjának (ESOC) munkatársai megkezdték mintegy 10 km-rel, 265 km-re megemelni a GOCE pályamagasságát, a fedélzeti ionhajtóművek segítségével. Ez elővigyázatossági intézkedés arra az esetre, ha esetleg gond támadna a műhold navigációs rendszerével is, miközben a szoftverfrissítés tart. A 10 km-es emelés mintegy egy hónapnyi időt adna az irányítóknak a javításra ebben a nem várt esetben, mielőtt a GOCE menthetetlenül belépne a sűrű légkörbe.

A vártnál lassabban éledező napaktivitás jótékony hatása, hogy a földi légkör nem annyira kiterjedt, így kisebb a légellenállás. Ezért az ionhajtóműben használt xenon üzemanyag a jelenlegi becslések szerint 2012 végéig elegendő lenne a műhold megfelelő pályán való tartására. (A pesszimista forgatókönyv szerint eredetileg 2011 áprilisáig tervezték a GOCE élettartamát.) A műhold számára a földi gravitációs tér nagyfelbontású feltérképezése érdekében a lehető legalacsonyabb pályát jelölték ki. Az elegendő üzemanyag egyúttal azt is jelenti, hogy a szoftveres javítást nem kell elkapkodni, van idő megtalálni a legjobb megoldást. A 2009 márciusában indított GOCE többi része jó műszaki állapotban van.

A GOCE eddig mintegy kétharmadát gyűjtötte annak az adatmennyiségnek, amit előzetesen vártak tőle. A programban előállított első globális geoidtérképet idén júniusban hozták nyilvánosságra.

Frey Sándor

Kapcsolódó cikkek:
A GOCE első geoidtérképe
Végre elindult a GOCE
A tökéletes súlytalanság

Kapcsolódó linkek:
Szoftveres megoldástól remélik a GOCE megjavítását (Spaceflight Now)

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Nyereség a kontinensnek
A GOCE első geoidtérképe - 2010.07.02.
A Föld globális gravitációs erőterét nagy felbontással feltérképező európai műhold első két hónapos működése alatt gyűjtött adatokból állították elő a geoidmodellt.
Tovább a cikkhez

A GOCE első geoidtérképe

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google