Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Félúton a Plútó felé – először, de nem utoljára
New Horizons - 2010.01.03 09:00.

Az amerikai New Horizons űrszonda 2010-ben még néhányszor eléri a Plútó felé vezető útjának felét – minden a „félút” definícióján múlik.

A NASA 2006 januárjában indított szondája 2015 júliusában közelíti majd meg a Plútót és holdrendszerét. A Naprendszerből kifelé tartó űreszköz december 29-én 2,463 milliárd kilométer távolságba jutott már a Földtől, miközben csak 2,462 milliárd km-re volt a törpebolygótól. A New Horizons jelenleg naponta 1,2 millió km távolságot tesz meg.


A New Horizons 2009. december 29-én a Szaturnusz és az Uránusz pályája között repült. (Kép: JHU APL)

Az elkövetkező 10 hónap alatt több hasonló mérföldkő is lesz az űrszonda programjában. 2010. február 25-én a Földről a Plútóhoz vezető útjának (tehát nem úgy mint most, a két égitest közötti aktuális távolságnak) a felénél jár majd. Április 20-án a majdani találkozáskor érvényes Nap–Plútó távolság felét éri el. Október 17-én pedig a menetidejének felét tudhatja majd maga mögött.

A New Horizons fedélzeti műszerei jelenleg hibernálva vannak, a szondával csak a bolygóközi porszemcsék becsapódását detektálják. A földi irányítók január 5-én rövid időre, 10 napra felébresztik majd az űrszondát, hogy kisebb ellenőrzéseket végezzenek. (Nyárra terveznek egy hosszabb ideig tartó és átfogóbb próbát is.)

Frey Sándor

Kapcsolódó cikkek:
A Szaturnuszon túl

Kapcsolódó linkek:
Félúton a Plútó felé tartó New Horizons (Space.com)
New Horizons honlap (JHU APL)

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

New Horizons
A Szaturnuszon túl - 2008.06.15.
Miközben június elején a Plútó felé tartó New Horizons űrszonda már a Szaturnusznál is messzebb jutott a Naptól, a program irányítói egy eddig nem tervezett, jövő nyáron tartandó „főpróbán” gondolkodnak.
Tovább a cikkhez

A Szaturnuszon túl

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google