Űrvilág.hu - Satellite Made in Hungary

Satellite Made in Hungary

Próbálja meg átkonvertálni egy liter tej tömegét és térfogatát egy olyan rendszerré, amely képes akár 2000 kilométerre is kommunikálni, bírja a vákuumot és a kozmikus sugárzást. Hogy mi sül ki ebből? Az első magyar műhold!

A Budapesti Műszaki Egyetemen egy lelkes csoport, az Űrkutató Diákkör nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy elkészítik az első magyar műholdat. Természetesen nem valami grandiózus dologra kell gondolni, inkább az egyetemi fejlesztésekre jellemző méretre, egy nanoműholdra. A csapat egy 10 cm-es élhosszúságú kockába integrál egy olyan rendszert, amely 3 hónapig működőképes lesz – méréseket végez, kommunikációt tart fenn – a világűrben, a tömege pedig nem több, mint 1 kg.

Az angolosan MaSat-1 névre keresztelt eszköz teljes egészében magyar fejlesztés. Alkotói a nehezebb utat választották, nem kész, megvásárolható részegységekből épül majd, hanem mindent a csapat tagjai terveznek és készítenek el. Ehhez rengeteg segítséget kapnak a szintén a BME-n működő Űrkutató Csoporttól, ugyanúgy, mint az Elektronikus Eszközök Tanszékétől, vagy a Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszéktől, de külső cégek is besegítenek. A költségvetés persze nem olyan grandiózus, mint az amerikai egyetemek hasonló kísérleteire szánt összegek, mindössze 30 millió forintból valósul meg a projekt.

A műhold rendszerei a következők lesznek:

  • Nagy megbízhatóságú energiaellátó rendszer
    MPPT (Maximum Power-Point Tracker). Az ezzel kapcsolatos kutatási feladat: a Litium-Ion Polimer akkumulátorok in-situ tesztje
  • Kommunikációs egység
    Kis fogyasztású rádiós alrendszer. Kutatási feladat: ESA ajánlású kommunikációs adatformátumok kipróbálása
  • Redundáns fedélzeti számítógép és adatgyűjtő rendszer
  • Műhold orientációját monitorozó és vezérlő rendszer

A műhold specifikációja:
Műhold osztály: 1U CubeSat
Méretek: 10 cm × 10 cm ×10 cm
Tömeg: 1 kg
Meghajtás: nincs
Várható élettartam: >3 hónap
Bemeneti teljesítmény: 1,2 – 2,2 W
Kommunikáció típusa: Half-duplex
Frekvanciasáv: 435 – 438 MHz
Adatsebesség: >1200 bps
Moduláció: 2-FSK
Adó teljesítmény: 200 mW
Telemetria protokoll: módosított ESA PUS v1

A startra 2009 végén, 2010 elején kerülhet majd sor a tervek szerint, a felbocsátás előkészítése még folyik. Tekintettel arra, hogy Magyarországon nincs lehetőség rakéta felbocsátására, a csapat keresi a lehetőséget.

A projekt másik fő célja a tudás fejlesztése. Az összegyűjtött tapasztalatok alapján a jövőben egy két féléves választható stúdiumot indíthat az egyetem, és nem mellékesen a most a projektben részt vevő diákok is különleges tudásra tesznek szert.

(A magyar diákműholdról a pénteken Budapesten rendezendő Ifjúsági Fórumon első kézből informálódhatnak az érdeklődők! – A szerk.)

Kapcsolódó cikkek:
Fiatal magyar űrkutatók rendezvénye

Kapcsolódó linkek:
MaSat-1 honlap (BME)

Cikk nyomtatása
A rovat archívuma

Gyorskereső

Rovatok

Támogatóink

Űrvilág a Faceboookon

Partnerünk

Űrkörkép 2023/2024