Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Pályán a legújabb kínai távközlési műhold
Lássuk és halljuk egymást, Kínai műholdak - 2011.06.21 16:15.

A Chinasat-10 egy 12 éves elődjét készül leváltani. Ez volt idén Kínából a második műholdindítás.

A televíziós műsorszóró és szélessávú adatátviteli szolgáltatást nyújtó űreszköz Hosszú Menetelés-3BE rakétával indult a Szecsuán tartományban található Hszicsangból. A Chinasat-10 startidőpontja június 20-án, magyar idő szerint 18:13 volt. Először elnyúlt, átmeneti pályára került, amelynek hajlásszöge 26,3°. A hordozórakéta a háromfokozatú kínai Hosszú Menetelés-3 típus egy kibővített kapacitású változata, négy meghosszabbított folyékony hajtóanyagú segédrakétával és megnagyobbított első fokozattal.

A műhold saját hajtóműveivel áll majd az Egyenlítő fölötti geostacionárius körpályára, 110,5° keleti hosszúság fölött. A 15 éves élettartamúra tervezett, C- és Ku-sávú transzponderekkel felszerelt távközlési űreszköz Ázsia területét éri el szolgáltatásaival, az 1998-ban indított Chinasat-5B-t váltva fel.

Kínából 2011-ben ez még csak a második start volt, világszerte már 26 sikeres indításon vannak túl.

Frey Sándor

Kapcsolódó cikkek:
Navigációs műhold az idei első Kínából
Pályán a Chinasat-9
A rekordévnek még nincs vége

Kapcsolódó linkek:
Távközlési hold Kínából (Spaceflight Now)

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Lássuk és halljuk egymást
Internet a legeldugottabb helyeken is - 2011.06.12.
Ahová nem éri meg a földi hálózatot kiépíteni, ott is lehetőség van szélessávú internet-hozzáférésre. Egy új európai műhold az árakat is letöri.
Tovább a cikkhez

Internet a legeldugottabb helyeken is

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Tanár, oktató, fordító, tolmács, képzés, tanfolyam
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google