Jelenleg két kutatócsoport is dolgozik az ötlet gyakorlati megvalósításán. Egy sor olyan műholdas program létezik, ahol különböző holdak kötelékben, egymáshoz képest jól meghatározott pozícióban kell haladjanak pályájukon. A tervezett űrprogramok közül említhető például a Terrestrial Planet Finder (TPF), amellyel a NASA a Földhöz hasonló méretű exobolygókat szeretne találni, vagy a Laser Interferometer Space Antenna (LISA), amelynek célja gravitációs hullámok észlelése.
A hagyományos manőverezési módszer azon alapul, hogy a hajtóművek fúvókáiból kiáramló gáz az űreszköznek ellentétes irányú impulzust ad. A megoldás nagy hátránya, hogy a műholdon szállított üzemanyag mennyisége véges, ezért annak elfogytával az űreszköz irányíthatatlanná válik. A szupravezető tekercseket használó elektromágnesek alkalmazásával ez a gond nem jelentkezne, a szükséges elektromos energiát napelemekkel termelhetnék. A „mágneses műholdak” képesek volnának egymáshoz képesti helyzetüket beállítani és megtartani.
Elektromágnesek a Föld körül. (Kép: B. Schweighart / MIT-SSL)
Persze az újszerű megoldással is akadnak gyakorlati problémák. Az erős mágneses tér zavarná az érzékeny elektronikai berendezéseket, ami ellen árnyékolással kellene védekezni. Esetleg szóba jöhetnének olyan másodlagos elektromágnesek, amelyek tere lokálisan kioltaná a hatást. Zavaró lenne a Föld körül bolygónk saját mágneses tere. A szisztematikus eltérítő erőhatás ellen úgy lehetne védekezni, hogy a műholdakra szerelt elektromágnesekben a polaritást gyakran (mondjuk percenként néhány alkalommal) ellentétesre változtatnák.
Frey Sándor
