Sorozatunk befejező részében az ESA sokcélú távközlési mesterséges holdjának, a 2001 júliusában indult Artemisnek a kalandos sorsát mutatjuk be.
Az Artemis többfunkciós távközlési mesterséges holdat természetesen geostacionárius pályára szánták. Az Ariane-5 rakéta hibájából azonban nem sikerült elérni a tervezett magasságot. Akkor úgy tűnt, hogy az Artemis menthetetlenül elvész. Az űrügynökség szakemberei azonban nem adták fel a reményt. Furfangos pályamódosító manőverekkel, gyakorlatilag a fedélzeten meglevő összes hagyományos hajtóanyag felhasználásával néhány nap alatt „feltornászták” a holdat egy 31 ezer kilométer magas körpályára. A „maradék” ötezer kilométer magasságnövelés azután már hosszú időt és még nagyobb munkát igényelt.
A mentési műveletekhez azt az újszerű ionhajtóművet használták, amelyet eredetileg csak apró pályakorrekciók céljára szántak. (A hajtómű nagy sebességre felgyorsított xenon ionokat bocsát ki.) Szükség volt új eljárásokra, a fedélzeti számítógép átprogramozására, új földi követőállomások bevonására. Végül 2003 januárjában - közel másfél éves késéssel - az Artemis elérte eredetileg tervezett pályáját, s megkezdhette normális működését. Az amerikai GPS globális helymeghatározó rendszer szolgáltatásait pontosító és kiegészító európai EGNOS korrekciók sugárzása mellett feladata a SPOT-4 és az Envisat távérzékelő holdak adatainak továbbítása. Reléállomásként működik majd különböző távközlési holdak, illetve a nemzetközi űrállomás és a Föld között. Még átmeneti pályán, az Artemis részt vett az első, mesterséges holdak között létrejött optikai adatátviteli kísérletben is. Így lett a reménytelen start után teljes a siker. Kapcsolódó cikkek:
Menteni, ami menthető (1. rész) - Bevezető
Menteni, ami menthető (8. rész) - Huygens
Műholdas helymeghatározás a Tour de France-on
A nemrég a Szaturnusz körüli pályára állt Cassini NASA-űrszonda európai „utasa”, a Titanra 2005 elején leereszkedő Huygens adatai remélhetőleg rendben megérkeznek majd.
