Az európai űr-irányítóközpont (ESOC) munkatársainak első komoly „mentőakciója” az 1972-ben felbocsátott csillagászati mesterséges holdhoz kapcsolódott.
A TD-1A volt az európai űrkutatási szervezet (akkor még ESRO) addigi legnagyobb és legbonyolultabb tudományos mesterséges holdja. Két távcsövével csillagokat figyelt meg, elsősorban ultraibolya, de röntgen- és gamma-tartományban is. Csakhogy jó két hónappal az 1972. márciusi start után mindkét fedélzeti mágnesszalagos adatrögzítője (!) felmondta a szolgálatot. Kénytelenek voltak a földi követőállomások hálózatának kibővítésére, hogy legalább valós időben hozzájuthassanak a mérési adatok többségéhez. A más ügynökségek (NASA, CNERS, CNR) által segítségül felajánlott 17 további állomás mellé az ESOC maga 7 további állomást állított fel a világ több pontján, sőt még egy hajón is. Ezután majdnem két évig az ESOC személyzete adta a 24 órás szolgálatot ezeken az állomásokon - sokszor mostoha körülmények között. Végül a TD-1A küldetés sikerrel járt: több mint harmincezer csillag ultraibolya és röntgensugárzásáról gyűjtött adatokat.
Kapcsolódó cikkek:
Menteni, ami menthető (1. rész) - Bevezető
Az európai űrtevékenység (7. rész): Megalakul az ELDO és az ESRO
Az ESA darmstadti részlegében (ESOC) 1968 óta ötvennél is több mesterséges holdat irányítottak a felbocsátás, az első keringések megtétele, sőt legtöbbször a teljes működési idő alatt. Ezek közül néhány kis híján elveszett - de sikerült őket megmenteni...
