Hazánk jövőre az Európai Unió tagja lesz, s a tárgyalások jelenlegi állása szerint néhány éven belül az Európai Űrügynökséghez (ESA) is csatlakozhatunk. Sorozatunkban az európai űrkutatás történetével ismerkedhetnek meg az ŰRVILÁG Olvasói. A mostani epizódban bemutatjuk az Ariane-2, és -3 rakétákat.
Az Ariane-1 első hat indításból kettő volt sikertelen. Ez önmagában rendkívül rossz statisztikának tűnik, de ha figyelembe vesszük, hogy az első négy rakétát eleve csak prototípusnak szánták, az első két indításnál pedig kudarccal számoltak, már más következtetésekre jutunk. Az Ariane (s így az ESA valamint a gyártó Arianespace) betört a nemzetközi piacra.
A hetedik, nyolcadik és kilencedik indításra 1983. október 19-én, 1984. március 5-én és október 23-án került sor. Mindhárom alkalommal kereskedelmi megbízást teljesített az Ariane: föld körüli pályára állították az Intelsat szervezet egy-egy műholdját, illetve a Spacenet-1 műholdat (alul). Mindhárom hold telekommunikációs feladatokat látott el. Így az Ariane-1 első kilenc indításából kettő vallott kudarcot, ami 78 %-os megbízhatóságot jelent. Ez még mindig nem túl jó, de kezdetnek álmodni sem lehetett volna jobbat. Ráadásul a statisztika tovább javult.
Igaz, a következő alkalommal már nem az Ariane-1-gyel állították pályára a műholdakat. Jelentősen megnövelték a harmadik fokozat tolóerejét, így összességében az eddig geostacionárius átmeneti pályára (GTO) állítható 1850 kilogrammnyi maximális hasznos teher helyett ugyanoda már 2700 kg-ot tudtak juttatni. Voltaképpen így kapták meg az Ariane-3-at. Nem tévedés, a következő indítást a hármas számú rakétával végezték el.
1984. augusztus 4-én ismét óriási izgalmak közepette várták a mérnökök, vajon sikeres lesz-e a start. Mivel az első és második fokozat megegyezett az Ariane-1-nél alkalmazottal, amiatt nem aggódtak annyira, hogy azokkal lenne probléma. A harmadik fokozatot azonban átalakították, tolóerejét megnövelték, s így még egyszer sem próbálták ki.
Az első Ariane-3 indítás (és a 10. Ariane-indítás) során az ECS-2 (az utolsó előtti képen) és a Telecom-1 (a legutolsó ábrán) műholdakat kellett pályára állítani. Előbbi felépítése és feladata megegyezik az ECS-1-gyel (lásd az előző részben), utóbbi egy francia távközlési hold volt. Az indítás sikeres volt, s az Ariane rakétatípusok ezzel komoly versenytársává váltak az amerikai rakétáknak. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Ennek az volt az oka, hogy az Ariane-2 (balra) és –3 (jobbra)fejlesztése egymással teljes párhuzamban folyt, s az aktuális pályára állítandó műhold tömege (azaz a megrendelők kívánsága) döntötte el, hogy melyik hordozórakétát használják indításkor. Az Ariane-2 egyébként 2175 kg-ot tudott a GTO-pályára állítani.
Az európai űrtevékenység (21. rész): AZ ELSŐ ESA – MAGYAR EGYÜTTMŰKÖDÉS
Az európai űrtevékenység (19. rész): LÉGKÖRI BALLONOK ÉS ULYSSES KÁLVÁRIÁJA
Az európai űrtevékenység (18. rész): IRÁNY A MERKÚR?
Az európai űrtevékenység (17. rész): MEGSZÜLETIK AZ ESA
Európai Űrügynökség
Hazánk néhány éven belül csatlakozhat az Európai Űrügynökséghez (ESA). Az európai űrtevékenység történetét bemutató sorozatunkat - rövid szünet után - a mai naptól folytatjuk. Ez előtt azonban, emlékeztetőül újból közüljük a sorozat utolsó részét.
