Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Dél-Korea is készülődik
Kis űreszközök nagy szerepe, Orosz hordozórakéták - 2009.08.06 09:00.

Az ázsiai ország augusztus közepén indíthatja első saját hordozórakétáját, amellyel műholdat szeretne pályára állítani.

A Koreai Köztársaság űrügynöksége bejelentette, hogy az előzetesen kijelölt legkorábbi startdátum augusztus 11. Az indítóhely, Naro, a félsziget déli csücskének közelében, Szöultól nem egészen 500 km-re délre található. Addig azonban még el kell végezni az utolsó ellenőrzéseket a KSLV-1 (Korea Space Launch Vehicle-1) hordozórakétán. Ha az indítás sikeres lesz, annak űrtörténelmi a jelentősége, hiszen Dél-Korea is belép azon országok „elitklubjába#&8221;, amelyek saját erőből képesek űreszközt pályára állítani. (Legutóbb, sorrendben a kilencedik országként Irán érte el ezt, idén februárban.)


Az új rakéta részben orosz, részben hazai gyártású egységekből épült. Egy korábbi felvételen, tesztelés közben az indítóálláson látható. (Kép: KARI)

A KSLV-1 hasznos terhe egy 100 kg-os technológiai kísérleti műhold (STSAT-2, Science and Technology Satellite-2) lesz. Természetesen nem ez az ország első mesterséges holdja, de az eddigieket mind külföldi hordozórakétákkal állították pályára. Az STSAT-2 egy napteleszkópot, valamint műholdas lézertávmérésre alkalmas lézertükröket visz magával. Ez utóbbi technikával a földi állomáshálózatról indított lézerimpulzusok visszaverődése alapján a műhold pontos pályameghatározását tudják majd elvégezni.

A hibrid meghajtású hordozórakéta első fokozatát a moszkvai Hrunyicsev cég fejlesztette, ahol az orosz Proton rakéták is készülnek. Ez a fokozat kerozinnal működik, és eredetileg a következő generációs orosz Angara rakétákhoz fejlesztették (az a program jelentős késésben van).

A második, szilárd hajtóanyagú fokozat a Korea Aerospace Research Institute (KARI) munkája. Ennek a feladata a műhold végső pályájának kialakítása.

A startot korábban július végére tervezték, de a Hrunyicsev mérnökeinek még némi időre volt szüksége az első fokozat (Angara Universal Rocket Module) végső teszteléséhez. Dél-Korea 2002 óta dolgozik a saját űrindítási kapacitás kiépítésén, és kezdetben még 2005-ös bemutatkozó repülést reméltek. Az orosz partner 2004-ben kapcsolódott be a programba.

A rakéta tervezése és megépítése 400 millió amerikai dollárnak megfelelő összegbe került. A dél-koreaiak igyekezete nem független az észak-koreaiak tevékenységétől, ahol azonban a rakétafejlesztést hadászati szempontoknak rendelik alá.

Frey Sándor

Kapcsolódó cikkek:
Észak-Korea műholdat indított?
Nem érte el pályáját az észak-koreai műhold
Szenzációs műholdkép az észak-koreai rakétáról
Pályán az iráni műhold
Föld körüli pályán a Koreasat-5
KOMPSAT-2 és a Rokot sikeres visszatérése
Leváltották a dél-koreai űrhajóst

Kapcsolódó linkek:
Dél-Korea első saját műholdindítása elé (Spaceflight Now)

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Kis űreszközök nagy szerepe
Hat új műhold egy Dnyepr rakétával - 2009.07.31.
A katonai célú ballisztikus rakétából átalakított hordozóeszköz négy ország hat kis műholdját állította pályára Bajkonurból.
Tovább a cikkhez

Hat új műhold egy Dnyepr rakétával

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google