Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Rekorddöntő kínai műholdindítás
Kínai műholdak, Navigáció és térképészet, Űrpolitika - 2010.11.03 07:15.

Még soha nem startolt egy évben ennyi űreszköz Kínából, mint most. Vasárnap a Beidou navigációs műholdrendszer hatodik tagját állították pályára.

Ez volt a kínai Hosszú Menetelés hordozórakéta-család tizenkettedik sikeres indítása 2010-ben. Az eddigi rekordév 2008 volt, 11 starttal.

Az ázsiai ország Beidou (Compass) nevű saját navigációs műholdrendszerének kiépítése felgyorsult. Idén január, július és augusztus után már a negyedik ilyen célú mesterséges hold állt Föld körüli pályára. A startra október 31-én, magyar idő szerint 17:26-kor került sor Hosszú Menetelés-3C rakétával, a Hszicsang űrközpontból. A most felbocsátott Compass-G4 műhold geosatcionárius pályára kerül majd.


(Fantáziakép: CNSA)

A navigációs rádiójeleket sugárzó, az amerikai GPS-hez és az orosz GLONASSZ-hoz hasonló feladatra alkalmas kínai rendszer 2012-re már 14 működő műholdból áll majd, és szolgáltatásaival lefedi az ázsiai és csendes-óceáni térséget.

Az évből még hátra van két hónap, és a tervek szerint még akár három kínai műholdindítás (egy Feng Jun meteorológiai hold még november legelején, továbbá egy távközlési és egy újabb navigációs hold). Így a most beállított rekordszám akár 15-ig is emelkedhet december végéig.

Nemrég Charles Bolden, a NASA vezetője Kínába látogatott, ahol öt napon át a két ország lehetséges űregyüttműködéséről tárgyalt. Vendéglátói eddig nem tapasztalt nyitottsággal mutatták meg neki a kínai emberes űrrepüléssel kapcsolatos létesítményeket. Bár konkrét közös programokról nem született döntés, a látogatás alapul szolgálhat a további párbeszédhez. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Bolden látogatását már előzetesen is hevesen bírálták egyes konzervatív amerikai törvényhozói körök.


A NASA vezetője, Charles Bolden (balra) a Csang'e-2 holdszonda makettjét kapta ajándékul. Jobbra vendéglátója, Csen Csiu-fa (Chen Qiufa), a kínai nemzeti űrügynökség (China National Space Administration) vezetője. (Kép: CNSA / Li Jianzhong)

Frey Sándor

Kapcsolódó cikkek:
Kínai navigációs műhold startolt
Ismét bővült a kínai navigációs műholdrendszer
Újabb kínai navigációs műhold

Kapcsolódó linkek:
Rekordév Kínában (Spaceflight Now)
Charles Bolden kínai látogatása (Spaceflight Now)

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Kínai műholdak
Alig ötven nap alatt öt műhold Kínából - 2010.09.24.
Legutóbb ismét egy Jaokan kémműholdat állítottak Föld körüli pályára. Készül a második kínai holdszonda, jövőre pedig elindul az űrállomás-építés.
Tovább a cikkhez

Alig ötven nap alatt öt műhold Kínából

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google