(Fantáziakép: Xinhua / Lu Zhe)
A kínai űrállomás-építés programjában jelentős mérföldkőnek számító dokkolás 343 km-es felszín feletti magasságban történt. A franciaországi G20-as csúcstalálkozón tartózkodó Hu Csin-tao elnök üzenetben gratulált az eredményhez. Csou Csien-ping, a kínai emberes űrprogram vezetője szerint az ország immár minden, az űrállomás létrehozásához szükséges alapvető technológiával rendelkezik. A mostani két űreszköz 8-8 tonnás, a meglevő Hosszú Menetelés-2F rakétával indítható. Egy komolyabb, 60 tonnásra tervezett űrállomáshoz nagyobb teljesítményű hordozórakétára is szükség lesz, ennek fejlesztése folyik.
A Tienkung-1 és Sencsou-8 most 12 napon át repül együtt, majd szétválnak, s utána egy újabb dokkolási kísérlet kezdődik. A Sencsou-8 repülési programjának végén, a fedélzetén levő kísérleti berendezésekkel és mintákkal visszatér a Földre. Jövőre két, a mostanival egyező felépítésű űrhajó (Sencsou-9 és -10) is indul az űrállomásmodulhoz, legalább az egyik űrhajósokkal. A kiképzést két női űrhajós is megkapta Kínában.

A Tienkung-1 és Sencsou-8 dokkolásáról közvetített televíziós felvételek. (Képek: Xinhua)
Frey Sándor