Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

GYORSHÍR: Megérkezett a Hayabusa
Japán: a Hayabusa űrszonda - 2010.06.13 18:10.

Visszatért a Földre a 2003-ban indult japán kisbolygókutató űrszonda, a Hayabusa mintahozó kapszulája. Maga az űreszköz pár perces késéssel követte, s elégett a sűrű légkörben.


(Kép: JAXA)

A kapszula viszont a terveknek megfelelően földet ért Ausztráliában, június 13-án, magyar idő szerint röviddel délután 4 óra után. A Japán Űrügynökség (JAXA/ISAS) szondája az első ember alkotta eszköz, amely visszatért a Földre egy kisbolygóról. A Hayabusa 2005-ben – miután körülötte pályára állva tanulmányozta az Itokawa kisbolygót –, elérte az égitest felszínét is. A visszatérő kapszulába talán talajminta is került, bár erről csak később, a kinyitása után tudnak megbizonyosodni. A Hayabusa útját számos, többször végzetesnek látszó technikai nehézség hátráltatta és késleltette, de a jelek szerint végül egyik sem tudott kifogni a japán szakembereken. A 200 millió dolláros űrprogram végén a szénszálas hővédő pajzs és az ejtőernyő is rendben elvégezte feladatát, bár összesen hét évig, a tervezettnél három évvel tovább utaztak a világűrben.


A leszállás utolsó, ejtőernyős fékezést is alkalmazó szakasza. (Fantáziakép: JAXA)

A kapszula 12:51-kor, jó három órával a földet érés előtt vált le a szondáról, amely tovább haladva ugyancsak belépett a légkörbe, de hővédő rendszer híján ott el is égett.

Frey Sándor

Kapcsolódó cikkek:
Hayabusa: leszállás június 13-án
Hazaúton a Hayabusa
Talán mégis sikerül a hazatérés
Hayabusa: egyre fogy a remény
Hazafelé tart a Hayabusa
Hamarosan hazaindul a Hayabusa
Merre jár a Hayabusa?
Csak 2010-ben térne haza a Hayabusa
Veszélyben a Hayabusa végső célja
Hayabusa: újabb hiba
Most sem járt szerencsével a Hayabusa ... vagy mégis?!
A földközeli kisbolygók törmelékhalmok?

Kapcsolódó linkek:
A Hayabusa kapszulája visszatért (Spaceflight Now)

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Japán: a Hayabusa űrszonda
Hayabusa: leszállás június 13-án - 2010.06.07.
Már elvégezték az utolsó előtti pályakorrekciót, az Itokawa kisbolygóról visszaérkező szonda kapszulája vasárnap érhet Ausztráliába.
Tovább a cikkhez

Hayabusa: leszállás június 13-án

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google