Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Hazafelé tart a Hayabusa
Japán: a Hayabusa űrszonda, Távoli világok kutatói - 2009.02.06 09:00.

Hosszú idő után újra beindították az Itokawa kisbolygónál járt japán űrszonda ionhajtóművét. A szonda mintahozó kapszulája 2010 júniusában érhet Földet.

A Hayabusa (Hájábuszá, magyarul Sólyom) szonda 2007 elején kezdte meg hosszadalmas hazafelé tartó utazását. 2007. október 18. óta „csendben”, vagyis a hajtóművek segítsége nélkül rótta pályáját a Nap körül. Most szerdán a JAXA japán űrügynökség szakemberei újra működésbe hozták az ionhajtóművet, megkezdték a Földhöz vezető pálya eléréséhez szükséges manőverek sorozatát. Előtte működésbe hozták a giroszkópokat és a térben stabilizálták az űreszköz helyzetét. A manőverek 2010 márciusáig folytatódnak, egyre növelve a szonda sebességét. A hazafelé vezető út utolsó fázisa akkor kezdődik. Ennek során minél pontosabban megközelítik majd a Föld pályáját. A kisbolygó felszínéről (talán) begyűjtött anyagmintát tartalmazó kapszula 2010 júniusában lép a légkörbe. Az ionhajtómű eddig már összesen 31 ezer órán át üzemelt, de még mindig maradt elegendő xenon üzemanyaga a visszatéréshez.

A 2003 májusában startolt Hayabusa 2005-ben érkezett az Itokawa kisbolygó közelébe, ahol részletesen feltérképezte az égitestet. A képek és mérési adatok alapján azóta sokkal többet tudunk a földközeli kisbolygók szerkezetéről, felépítéséről. A program során sajnos egy sor technikai hiba is történt. Az irányítók valójában abban sem voltak biztosak, hogy a felszín érintése alkalmával végül sikerült-e a talajminta-vételezés. A szonda korábban ugyancsak elveszítette a Minerva nevű kis leszállóegységet. Mindenesetre a JAXA szakemberei mindent megtesznek azért, hogy sikeresen hazavezessék a sokat próbált űreszközt. Szerencsés esetben ez lesz az első olyan űrszonda, amely egy kisbolygóból vett mintát juttat a Földre.


A Hayabusa 1:1 méretarányú makettje az ISAS/JAXA főépületének előcsarnokában a látogatók egyik kedvence.

Frey Sándor

Kapcsolódó cikkek:
Hamarosan hazaindul a Hayabusa
A földközeli kisbolygók törmelékhalmok?
Merre jár a Hayabusa?
Csak 2010-ben térne haza a Hayabusa
Most sem járt szerencsével a Hayabusa ... vagy mégis?!
Lehet, hogy a Hayabusa elsőre anyagminta nélkül maradt

Kapcsolódó linkek:
A Hayabusa állapotáról (JAXA)

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Japán: a Hayabusa űrszonda
Hamarosan hazaindul a Hayabusa - 2007.02.01.
Ahhoz, hogy a Hayabusa japán kisbolygó-kutató űrszonda 2010-ben valóban visszajusson a Földhöz, 2007 februárjában el kell hagynia az Itokawa kisbolygó pályáját.
Tovább a cikkhez

Hamarosan hazaindul a Hayabusa

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google