Elindult a Jason-2

A TOPEX/Poseidon és a Jason-1 küldetését továbbvivő amerikai-francia óceánkutató műhold Delta-2 rakétával startolt.

A sikeres indításra magyar idő szerint június 20-án 9:46-kor került sor a kaliforniai Vandenberg Légitámaszpontról. A műhold 55 perccel később vált el a hordozóeszközről, majd hamarosan kinyitotta napelemeit és rádiójeleit vették a földi irányítók.

A műhold, amint épp leválik a hordozórakéta második fokozatáról. (Kép: NASA)

A műhold teljes hivatalos neve Ocean Surface Topography Mission (OSTM) / Jason-2. Feladata az óceánok vízfelszínének megfigyelése, az áramlások sebességének és irányának mérése. A globális és regionális tengerfelszín-változások követése hozzájárul a pontosabb időjárási előrejelzésekhez. A Jason-2 a klíma változásának kutatásához is adatokat szolgáltat. A műhold tervezett élettartama legalább 3 év. Ezzel a következő évtizedben is folytathatja a korábbi hasonló célú űreszközök által megkezdett munkát, a mérési adatok hosszú távú gyűjtését. A program előzménye az amerikai (NASA) és francia (CNES) űrügynökség 1992-ben indított TOPEX/Poseidon műholdja, majd a 2001-ben felbocsátott Jason-1. Az adatgyűjtésben és -feldolgozásban partner az amerikai (NOAA) és az európai (EUMETSAT) meteorológiai szervezet.

Az öt fő fedélzeti műszer a Jason-1-en található berendezések továbbfejlesztett változata. (Mellettük még három kísérleti műszer kapott helyet.) A legfontosabb eszköz az altiméter, vagyis radaros elven működő magasságmérő. A 13,6 és 5,3 GHz frekvenciákon kibocsátott, majd a vízfelszínről visszaverődő rádióhullámok futási idejének méréséből adódik a műhold víz feletti magassága. A mikrohullámú radiométer a légkör vízgőztartalmát határozza meg, aminek az ismerete az altiméteres magasságok pontos korrekciójához szükséges. A műhold precíz pozícióját három különböző módszer kombinálásával határozzák meg. Az egyik az amerikai GPS navigációs műholdak jeleit használja, a másik a francia DORIS (Doppler Orbitography and Radio-positioning Integrated by Satellite) rendszerét. Ez utóbbi a GPS-éhez egészen hasonló elven, rádiójelek futási idejének mérésén alapul. Csakhogy a jelek ez esetben nem műholdakról érkeznek, hanem a Föld több pontján elhelyezett, jól ismert helyzetű jeladókból. A harmadik helymeghatározási módszerhez, a műholdra végzett földi lézertávmérésekhez az impulzusokat visszaverő lézertükröket kellett elhelyezni a Jason-2-n. A centiméteres pontosságú helymeghatározás az alapfeltétele annak, hogy értelmezni tudják a vízfelszín magasságára kapott adatokat.

A Jason-2 lefedettségi területe közelebb kerül az óceánok partvidékeihez, a mérések pontossága is javul. A Jason-2 pályáját úgy jelölték ki, hogy 1336 km magasan, 66°-os hajlásszögű körpályán, a Jason-1 mögött keringjen, egy adott földfelszíni pont fölött mindössze 1 perc késéssel elhaladva. A kötelékrepülés közel fél évre tervezett időtartama alatt gyakorlatilag egyidejű méréseket tudnak végezni, lehetővé téve az új műszerek pontos kalibrációját. A hosszú időt lefedő adatsorok így garantáltan homogének, jól összevethetők lesznek. Amint ezt a feladatot elvégezték, a Jason-1 pályája úgy módosul, hogy a két műhold egyszerre minél nagyobb felszíndarabot tudjon „szemmel tartani”.

Kapcsolódó cikkek:
Új óceánkutató műhold indul júniusban

Kapcsolódó linkek:
OSTM/Jason-2 honlap (NASA)