Az utóbbi években a SETI-vel foglalkozók körében a hagyományos rádiójelek helyett egyre népszerűbb a különböző mesterséges konstrukciók, illetve megastruktúrák (pl. Dyson-szféra) keresése.
Megtehetjük azonban azt is, hogy jóval kisebb objektumok után kutatunk – jóval közelebb. Ennek megfelelően Brian. C. Lacki amerikai csillagász azt vetette fel, hogy a Naprendszerben kellene megpróbálni az esetleges idegen űrszondákon megcsillanó napfényt detektálni (mint ahogy adott esetben pl. a Föld körül keringőket is észlelhetjük így). Az ötlet maga nem új, korábban már akadtak obszervatóriumok, melyek legalábbis szúrópróbaszerűen megpróbálkoztak hasonló kereséssel, a részletek viszont azok. Lacki ugyanis abból indult ki, hogy ha például a Pan-STARRS1 (The Panoramic Survey Telescope and Rapid Response System) 1,8-méteres távcsövét használnánk, amely a Földre potenciális fenyegetést jelentő aszteroidák után kutat, akkor lehet némi esélyünk az idegen berendezést felfedezni – mármint amennyiben nem csupán léteznek, de eközben felénk is verődik vissza a felületükről a napfény.
Különösebb reményre viszont nincsen ok: azt is figyelembe véve, hogy miként módosítja a sikeres észlelés valószínűségét, ha ezek az idegen objektumok lassan forognak, több milliónak kellene belőlük lennie a Naprendszerben, hogy felfedezzünk egyet. Megtehetjük persze, hogy a Lagrange-pontokra fókuszálunk, ahová odasodródhatnak (mármint ha nem aktívak), és ez talán javítja az esélyeinket. Talán nem.
De néhány dolog azért nyilvánvalónak látszik. Egyfelől: függetlenül attól, hogy mit gondolunk egy idegen látogatás valószínűségéről, ez jó kutatási program abban az értelemben, hogy konkrét és meglehetősen pontosan körülhatárolt (ellentétben számos más SETI-kutatással, ahol mindig lehet arra hivatkozni, hogy még egyszerűen nem töltöttünk elég időt a kereséssel, de egyszer azért majd biztosan sikerrel járunk). Másfelől: arra is ráirányítja a figyelmet, hogy még mindig nagyon bolygó-, illetve bolygórendszer-centrikusan gondolkozunk, és legalább az ötlet szintjén érdemes lenne eltűnődni rajta, hogy a csillagok közötti térben (és pl. az Oort-felhőben) milyen jelek után lehetne kutatni. Végezetül: azt is megmutatja, hogy a SETI-vel kapcsolatban az az egyik alapvető gond, hogy a világmindenség, illetve ennek megfelelően a keresések tere még akkor is hatalmas, ha csak a Naprendszerről van szó. Amennyiben ugyanis bevezetnénk valamiféle „értelemsűrűségi számot” annak kifejezésére, hogy egy adott térrészre mennyi értelmes lény (vagy esetünkben értelmes lény által alkotott eszköz) jut, akkor az jó közelítésben nulla lenne. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Keressünk idegen civilizációk helyett idegen műholdakat!
Keressünk fényszennyezést?
A Dyson-szféra nyomában - infravörös tartományban
Brian C. Lacki cikke
A Drake-képlet az 1960-as évek elején jelent meg, és az lett volna a célja, hogy egyfajta értelmezési keretrendszert biztosítson a hipotetikus idegen civilizációk számának megbecsüléséhez. 
