Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Az exobolygók hatása a SETI-re
Idegen civilizációk? - 2010.01.11 08:30.

A csillagok mintegy 15 százaléka körül kering bolygó a Tejútrendszerben, és ez a SETI-kutatásokat is befolyásolhatja. De talán máshogy, mint ahogyan elsőre gondolnánk.

Ha földi típusú életet és értelmes életet keresünk, akkor a naprendszerek léte csupán szükséges, de nem elégséges feltétel. Abból, hogy máshol is találunk bolygórendszereket, sem az nem következik, hogy ezek hasonlóak lesznek a miénkhez, sem pedig az, hogy még ha hasonlóak is, az evolúció is beindult rajtuk. Azaz a szükséges feltételek teljesülése nem jelenti automatikusan az elégségesek teljesülését is, és nem zárja ugyan ki, hogy létezhetnek más, Föld típusú bolygók (esetleg értelmes) élettel a felszínükön, de nem is vehetjük biztosra, hogy növeli ennek a valószínűségét.


Viszont az exobolygók kutatásának sikerei a fentebbiek ellenére is bátorítják az asztrobiológiát (meg az ezzel kapcsolatos spekulációkat), és egyre inkább úgy tűnik, hogy alapvetően megváltoztathatják a SETI-kutatások jellegét is. A NASA 1993-ban szüntette meg a hivatalos támogatást, és bár nonprofit szervezetek továbbra is foglalkoztak a témával, illetve különböző (leginkább csillagászattal kapcsolatos) tudományos rendezvényeken is szenteltek neki előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket, stb., a terület intézményesülése mindeddig nem történet meg abban az értelemben, ahogyan a csillagászatéra például már régen sor került. Ma minden nehézség nélkül meg tudjuk különböztetni az amatőr csillagászokat a hivatásos csillagászoktól – a SETI esetében azonban nem ez a helyzet, és – többek között – ez is szerepet játszhat abban, hogy mindeddig kimondottan furcsa (és olykor egyáltalán nem tudományos) elképzelések is SETI-ként jelenhetnek meg. Jelenleg a NASA már támogatja a SETI Institute életkeresési programját (ami persze nem azonos az idegen civilizációk keresésével), és a NASA Science Mission Directorate-jének volt aligazgatójától, Alan Sterntől 2009 végén azt a kijelentést idézte a Washington Post, hogy a SETI „legitim tudomány, amely érdekli az embereket”. A National Science Foundation pedig már korábban is támogatta a többek között (de nem kizárólagosan) a seti@home-ot is magába foglaló BOINC-ot.

A következő lépés pedig várhatóan az lesz, hogy megjelennek a kimondottan SETI-vel kapcsolatos állami támogatások is, és – amennyiben tényleg így történik – a SETI valóban tudományosan elfogadottá válik. Ami jobb esetben azt fogja eredményezni, hogy a társadalomtudományok művelői is érdeklődni kezdenek a téma iránt (nem lebecsülendő, hogy többek között pályázati pénzeket is lehet majd vele nyerni); rosszabb esetben viszont egyszerűen az észlelő csillagászat egy sajátos ágává válik.

Dr. Galántai Zoltán

Kapcsolódó cikkek:
A SETI jövője és a társadalomtudományok

Kapcsolódó linkek:
A Centauri Dreams a bolygórendszerek számáról
A Washington Post cikke

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Idegen civilizációk?
A SETI jövője és a társadalomtudományok - 2009.12.20.
Albert A. Harrison amerikai társadalomtudós szerint a jelenlegi SETI-kutatások természetét egy sikeres észlelés vagy az áttörést hozó technológiák mellett az is megváltoztathatja, ha a kormányzat beavatkozik. Továbbá az is, ha beszállnak a társadalomtudományok is.
Tovább a cikkhez

A SETI jövője és a társadalomtudományok

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google