Douglas Vakoch, a SETI Institute csillagközi üzenetszerkesztési igazgatója azt a kérdést boncolgatja, hogy majd ha már kiderült, hogy léteznek idegenek, és ha már sikerült felvenni velük a kapcsolatot, akkor mit mondjunk magunkról.
Vakoch abból indul ki, hogy a kutatás jelenlegi fázisában csupán a nálunk idősebb civilizációkkal való kapcsolatfelvétel jöhet számításba, mivel a jeladás/üzenetküldés több türelmet és nagyobb erőforrásokat kíván, mint a ránk egyelőre jellemző hallgatózás. Majd pedig azzal folytatja, hogy a biológus Lewis Thomas szerint amennyiben jó benyomást kívánunk tenni az idegenekre, akkor „Bachot és megint csak Bachot” küldjünk nekik. Egy a témával kapcsolatos workshopon pedig a képzőművész Richard Clar nemrégiben azt javasolta, hogy készítsünk például az emberi testről 3 dimenziós CAT-képet (Computerized Axial Tomography), és azt sugározzuk ki.
De a többbé-kevésbé technikai részleteken túllépve azt a kérdést is feltehetjük (miként Vakoch is teszi), hogy mennyire valljuk be a tökéletlenségeinket és hibáinkat. Itt alapvetően két stratégia létezik: az, hogy megpróbáljuk magunkat minél előnyösebb színben feltüntetni a hipotetikus idegen civilizáció előtt; illetve az, hogy megpróbálunk őszinték lenni és nem elhallgatni a földi civilizáció nagyon is számottevő gyengeségeit a háborúktól a harmadik világot sújtó nyomorig.
Ezt a megközelítési módot akár METI 2.0-nak is nevezhetnénk, ugyanis ahhoz képest, hogy szabad-e üzenetet küldve esetleg felhívni magunkra a figyelmet (METI), Vakoch nem a detektálhatóságra fókuszál, hanem arra, hogy ebben az esetben mi helyes és mi nem.
Kapcsolódó linkek:
Nem lenne meglepő, ha ekörül is komoly viták bontakoznának ki a közeljövőben.
Vakoch cikke
A legújabb javaslat szerint csillagokat kellene úgy elrendezni, hogy felhívják a létezésünkre az esetleges idegen szemlélők figyelmét.
