Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Japán: mit tegyünk, ha sikerül?
Idegen civilizációk?, Élet a Földön kívül? - 2007.10.27 07:25.

Mintegy 30 japán csillagász fogja megvitatni november elején, hogy melyik legyen az a hivatalos szerv, amelyet értesítenek, ha sikerülne egy idegen civilizáció jeleit fogniuk.

Azzal kapcsolatban, hogy miként kellene eljárni egy esetleges, idegen civilizációktól származó jel vételét követően, két protokoll is létezik. Ezek részletes leírása megtalálható Almár Iván: A SETI szépsége című könyvének Deklarációk az alapelvekről című fejezetében (amely - az egész művel együtt - on-line is elérhető), úgyhogy itt elég annyit megemlíteni, hogy az elsőt 1987-ben a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia SETI-bizottsága tette közzé, és leginkább a SETI-vel foglalkozó kutatókat célozza meg abból kiindulva, hogy nagy valószínűséggel ők lesznek, akik sikerrel fognak járni. Vagyis ők azok, akiknek megfelelő körültekintést kell majd tanúsítaniuk akár annak vizsgálatakor, hogy valóban felfedezés történt-e, akár pedig akkor, amikor tájékoztatják a kollégáikat, az ENSZ-t és különböző nemzetközi szervezeteket, stb.



A találkozó színhelye a Nishi-Harima Csillgászati Obszervatórium lesz, ahol 2005. szeptembere óta folynak SETI-vel kapcsolatos kutatások.
A kép forrása: http://www.kippo.or.jp/culture_e/nature/spot/star/hari_b.htm

Az 1990-ben közzétett második deklaráció a válaszadás társadalmi/politikai oldalával foglalkozik, és "lényegében azt mondja ki, hogy a válasz elkészítésével kapcsolatos döntésekbe az ENSZ-en keresztül be kell vonni 'az egész emberiséget'", írja könyvében Almár Iván.

Japánban most arról akarnak dönteni, hogy a Japán Nemzeti Obszervatóriumot; a Japán Űrügynökséget vagy a miniszterelnöki hivatalt értesítsék egy felfedezés esetén.

Dr. Galántai Zoltán

Kapcsolódó linkek:
Az eredeti hír
Almár Iván könyvének a témával foglalkozó fejezete

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Idegen civilizációk?
Intelligens fajok és összeomló világegyetemek - 2007.10.22.
John Peacock brit kozmológus úgy véli, hogy a táguló világmindenségek mellett az összeomlás felé haladó világmindenségekben is létrejöhet az értelmes élet - igaz, ez utóbbiakban mindössze 12 százalék az esély rá.
Tovább a cikkhez

Intelligens fajok és összeomló világegyetemek

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google