Március végén újabb hazai fejlesztésű műszer került a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére. Az eszköz megalkotásában itthoni műhelyekben dolgozó magyar űrkutatók vettek részt. Három nagyon aktív és nagyon fiatal szakember munkájuk égi és földi vonatkozásiról mesél.
Az űrkutatás elég érdekes és izgalmas terület ahhoz, hogy beindítsa egy gyerek fantáziáját. Az álmokhoz képest okozott-e csalódást az, amit hétköznap kell csinálni?
Hirn Attila (1981-ben született, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont űrdozimetriai kutatócsoportjának vezetője)
Általános iskolás koromban még a csillagászat érdekelt jobban. A bolygókutató szondák képei fogták meg a fantáziámat. Aztán középiskolásként részt vettem a Magyar Asztronautikai Társaság több űrtáborában és ott találkoztam először olyan szakemberekkel, akik itthon űrkutatással foglalkoznak. Akkor döbbentem rá, mennyiféle ember dolgozik az űrtevékenység különböző területein itthon is. Az egyetemen, amikor diplomamunkát kellett készíteni, láttam, hogy van űrdozimetriai témájú is. Az MTA KFKI Atomenergiai Kutatóintézetben (ez ma az Energiatudományi Kutatóközpont) Apáthy Istvánék csoportjába kerültem, mint diplomamunkás. Az Európai Űrügynökség (ESA) diákműholdja, az ESEO volt az első, amiben aktívan részt vettem, aztán itt ragadtam. Sajnos egyre több az adminisztrációs feladat, ami egy kutatóra hárul. Jó hallani tapasztaltabb kollégáktól, hogy ez régebben mennyivel kevesebb volt. A munka 80-90%-át kutatással és fejlesztéssel tölthették. Nekünk sok időt elvesz az érdemi munkától.
A világűrben a műszereknek extrém körülmények között kell működniük. Különleges követelményeknek kell megfelelni és sokszor kompromisszumot kell találni aközött, hogy mi a tudományos cél, milyen eredményt szeretnénk elérni, mi az, amit technikailag meg lehet valósítani. Ez mindig valami újat hoz, mindig egy kicsit más feladatot kell megoldani. Ez mindig nagyon izgalmas és érdemes csinálni.
Kocsis Gábor (1983-ban született, a BME Űrkutató Csoportjának tagja)
Gyerekkoromban szerettem a különleges dolgokat, de az űrkutatással csak az egyetemen találkoztam. Villamosmérnöknek tanultam és úgy láttam, vannak az űrkutatásnak ilyen vonatkozásai, amelyek elég nagy kihívást is jelentenek. A BME Űrkutató Csoportjánál bekapcsolódtam egy műholdfejlesztési projektbe, majd a diplomamunkámat is abból írtam. Az MSc képzés utolsó félévében kezdtem dolgozni az ESEO-n, ami mindhármunkat összeköt. Én az energiaellátó rendszert fejlesztő csoport hallgatói vezetője voltam.
Szerintem minden terület, amibe belekóstol az ember, tartogat olyan dolgot, ami pozitív értelemben csalódás, meg olyat is, ami negatív értelemben csalódás. Ha áramkört fejlesztek, nem szívesen töltöm azzal az időt, hogy pályázatokkal gürcöljek. De ha az emberben elég erős a motiváció, az át tudja lendíteni ilyen kisebb akadályokon. Van egy mondás, hogy csináld azt, amit szeretsz és keress valakit, aki fizet érte. Én ebből indultam ki. Azt azért nem árt tudni, hogy aki Magyarországon űrkutatással foglalkozik, az nem tartozik az agyonfizetett kategóriába. Egyikünk számára sem a pénz volt a fő motiváció. Tulajdonképpen nem is volt esélye, hogy csalódjunk, mert belső motiváció késztetett bennünket erre a pályára és úgy érzem, ez kitart egész életünkben. Alapvetően én ugyanúgy érzek most is, mint amikor belekezdtem.
Zábori Balázs (1989-ben született, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont űrdozimetriai kutatócsoportjának tagja, jelenleg MSc hallgató a BME-n)
A gyerekkori álmom az volt, hogy űrhajós legyek, aztán úgy alakult, hogy fizikusnak mentem. A Műszaki Egyetemen kaptam lehetőséget arra, hogy az ESA oktatási programjában részt vehessek a már említett programban. Ezen keresztül kerültem kapcsolatba a KFKI AEKI űrdozimetriai kutatócsoportjával és Hirn Attilával. Egyre jobban átláttam, mi az az űrkutatás és innentől kezdve már a tudományos háttér motivált. Nagyon sokrétű és izgalmas dolognak tartom most is. Alapvetően azt látom, hogy itt az egyetemi szinthez képest néha lényegesen magasabbak a követelmények, viszont sokkal többet lehet belőle profitálni. Bejártam fél Európát, az Űrügynökség legkülönbözőbb bázisaira, kutatóközpontjaiba jutottam el és tanulhattam olyan emberektől, akiktől egy egyetemen esélyem se lett volna. A hátrányát úgy tudnám megfogalmazni, hogy tényleg rengeteg az adminisztráció, illetve folyamatosan kimagasló teljesítményt kell nyújtani ahhoz, hogy valaki folyamatosan ott legyen az élvonalban. Cserébe rengeteg pozitív dologgal jár, izgalmas, érdekes, új feladatok vannak.
(Folytatjuk! A cikk második részében a fiatal magyar űrkutatók arról beszélnek, hogy min dolgoznak jelenleg.)
Trupka Zoltán
Az interjú eredeti változata az Élet és Tudomány című hetilap idei 29. számában jelent meg. A magyar nyelven egyedülálló, nagy múltú, 68. évfolyamában járó ismeretterjesztő lap szinte minden héten közöl űrkutatási vonatkozású cikkeket, híreket is. Nem csak nyomtatott, de digitális változatban is hozzáférhető.
Kapcsolódó cikkek:
Megint nyár, megint űrtábor!
Magyar diákok műholdkísérlete
Műholdépítő fiatalok
Műholdépítés közben
Sugárzásmérő műszer az ESEO (European Student Earth Orbiter) műhold fedélzetén
Az ESEO műhold központi energiaellátó rendszere
Űrkutatás a gyakorlati oktatásban
Az ESEO a COSPAR kongresszuson
Prezentációs díj űrkutatási eredményért
Fiatal magyar kutatók az európai űrprogramokban (2. rész)
Az MTA-TTK-KPI Űrkutató Csoportja tagjainak beszámolója az emberes űrrepüléssel kapcsolatban Kölnben megrendezett nemzetközi konferenciáról.
