Az Antarktiszon, azon belül is az Antarktiszi-félszigetnél található Larsen C-jégselfet tavaly ősz óta egyre növekvő repedés szeli ketté.
A Larsen C-jégself repedése (jobb oldalt középtájt) a Sentinel-1 április 7-én és 14-én készített radaros méréseiből előállított interferogramon. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / Anna Hogg / CPOM / Priestly Centre, CC BY-SA 3.0 IGO)
A selfjég a partról a tenger fölé benyúló, a vízen lebegő jégtömeg. Ha egy-egy darabja leszakad, szabadon úszó jéghegyek jönnek létre. Ha a Larsen C mostani repedése végigér, a keletkező jéghegy területe rekordméretű lehet: a becslések szerint felszíne mintegy 5000 km2, vastagsága 350 m. Hogy pontosan milyen gyorsan következik ez be, azt nehéz megjósolni, de valószínűleg még ebben az évben. A szomszédos Larsen A és Larsen B esetén már bebizonyosodott, hogy a selfjég feltöredezése érzékeny a klíma változására. Az előbbi 1995-ben, az utóbbi 2002-ben esett szét, nagyon rövid idő alatt.
Több mint 25%-kal hosszabban érzékelhető a repedés az interferogram segítségével, mint ahogyan csupán a radarképen. (Forrás: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / Anna Hogg / CPOM / Priestly Centre, CC BY-SA 3.0 IGO)
Bár a selfjég a tengeren úszik, ezért leszakadásával nem járul közvetlenül hozzá a vízszint emelkedéséhez, közvetve mégis aggasztó a felgyorsuló töredezése. Ez a jégfelület ugyanis egyfajta „dugóként” akadályozza a szárazföldről a tenger irányába, gleccserek formájában haladó jég mozgását. Ha eltűnik, már semmi sem állja útját a jégfolyamnak. (Forrás: Sentinel blog) Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Műholdas mérésekkel a repedés fejlődése, növekedése pontosan nyomon követhető. Az európai Copernicus program poláris pályán repülő Sentinel-1 radaros műholdpárosa például néhány napos időközönként tud megfigyeléseket végezni a területről. A két egymást követő radarmérés alapján előállítható interferogram nagy pontossággal mutatja a mérési időpontok között a jégfelszín műholdirányú elmozdulását. A szivárványszínű interferenciacsíkok esetében egy ciklus a hullámhossz felének (2,8 cm) megfelelő elmozdulást jelez – a repedés átellenes oldalain más-más mértékűt. A műholdradaros interferogramok előnye, hogy a jelenség ezeken feltűnőbb, mint akár a radaros amplitúdóképeken, vagy az optikai műholdfelvételeken. Ráadásul az utóbbiakat a hosszú sarkvidéki tél, a hónapokig tartó állandó sötétség idején egyáltalán nem is lehet elkészíteni – ahogy repülőgépről sem készíthetők fényképek. Ezzel szemben a radar éjjel (és borult időben) is „lelát” a felszínre. Így a radaros mérések pótolhatatlanok a jég változásának vizsgálatában és új repedések korai felismerésében.
Műholdas földmegfigyelési adatok a tudomány szolgálatában
A tengeri jég „arcai”
Jégmozgás az Antarktiszon
A Japánból induló cunami antarktiszi jéghegyeket szült
A jégsziget széttöredezése előben
Fogyásnak indult antarktiszi gleccserek
Az Antarktisz digitális terepmodellje
A Larsen C repedése: Sentinel-1 interferogram (ESA)
Larsen-jégself (Wikipedia)
Megnyílt a pályázóknak az immár hagyományos Copernicus Masters verseny idei fordulója, több mint másfél millió eurós összdíjazással.
