Az értesítés nem volt pontos, mert a NASA – Alan Shepard támogatásával – kitartóan ostromolta Wernher von Braunt, hogy az 1961. március 24-ére tervezett kísérletben ne csak a Mercury űrhajó hordozórakétájának, a Redstone-nak a főpróbája legyen, hanem indítsák el egy negyedórás űrugrásra az első amerikai űrhajóst.
Redstone rakéta – a V-2 tökéletesített változata – emeli a magasba Alan Shepard Mercury űrhajóját, de majd csak 1961. május 5-én. (NASA)
Tom Wolfe Az Igazak című könyvében (Háttér Kiadó, 1992) ezt írja: „A versenyzők a célszalaghoz közeledtek. Gilruth (Robert Gilruth, a Project Mercury vezetője) azt fontolgatta, hogy már márciusban fölküldi Shepardet, Wernher von Braun azonban ragaszkodott egy utolsó próbához a Redstone rakétával.” Így vesztette el Alan Shepard azt a lehetőséget, hogy három hetet verjen Gagarinra, és ő legyen az első ember az űrben.
A világűrt azonban a légkörtől nem választja el valamiféle pontosan meghatározható határvonal. Ráadásul a Föld fizikai jellemzőinek következtében ez a határvonal, ami látszólag egy gömbhéjnek felelne meg, számtalan „dudorral” és „bemélyedéssel” van tarkítva, arról már nem is beszélve, hogy maga a gömbhéj forma is meglehetősen szabálytalan alakú lenne, inkább csak hasonlítana rá. A mostanában divatos 100 km-es korlát – az X-díj által meghatározott határvonal, amit a SpaceShipOne sikerrel repült át – mindössze elméleti, pontosabban egy matematikailag kifejezett érték, amit kerek volta miatt fogadnak el. Logikusabb lenne – és mi magyarok is büszkék lehetnénk rá –, ha a Kármán-vonalat, azaz a magyar származású Kármán Tódorról elnevezett határvonalat használnánk a világűr és a légtér elválasztására. Ez 50 mérföldet, 80 km-es magasságot jelentene. Az bizonyos, hogy ebben a magasságban már nem tudna egy mesterséges égitest egyetlen keringést sem megtenni bolygónk körül a légkör erőteljes fékezése miatt.
Sajnos bármelyik határvonal meghatározása sem nyújtana megoldást a világűrjog talán legnagyobb problémájára, és nem véletlen, hogy még ma sem jutottak megegyezésre a témával foglalkozó szakemberek. Megoldást a funkcionalitás elvének bevezetése jelenthetne. Az elmélet szerint nem térbelileg kellene a világűrt és a légkört elválasztani űrjogi szempontból, hanem az adott jármű funkciója alapján. Röviden összegezve, ha a Föld körüli pályához szükséges 7,9 km/s sebességet képes elérni az adott jármű, akkor űreszköznek tekinthető a pálya bármely szakaszán. E sebesség alatt a légijog lépne érvénybe, első helyen az állami szuverenitás szigorúságával.
A szovjetek félelme tehát alaptalan volt, legalábbis a funkcionalitás szempontjából, de nem is törődtek holmi űrjogi okoskodásokkal. Teljes győzelmet akartak, elsők lenni az űrben mindenáron, és még egy ilyen kis amerikai „űrugrándozás” sem előzhette meg űrhajósukat.
A Redstone rakéta teljesítménye messze elmaradt a Vosztokétól, nem volt elegendő a Föld körüli pálya eléréséhez. Bár Kennedy elnök a május 5-ei sikeres űrugrás után a The first American in Space kitüntetéssel jutalmazta Shepardet, de az igazi elsőség mégiscsak a Szovjetunióé lett.
A történelem nem ismeri a „ha” kezdetű mondatokat. Szerencsére, mert talán még ma is tartana a vita a világ űrjogászainak körében, ha az 1961. március 24-én sikeresen lezajlott MR-BD kísérlet keretében Shepard ott lett volna a fedélzeten, hogy tulajdonképpen ki is a világ első űrhajósa? Másnap az utolsó szputnyik-űrhajó egy Föld körüli keringés után leszállt az Ivan Ivanovics nevű bábu-űrhajóssal és Zvjozdocska kutyával. Kamanyin tehát nyugodtan aludhatott és ígérhetett, a szovjet elsőség már semmiképpen sem forgott veszélyben. Az egykori szovjet propaganda alaposan ki is használta az egyébként kétségtelenül világra szóló sikert: „Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa szózatában hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió, a győztes szocializmus országa, új szakaszt nyitott meg az emberiség fejlődésében. Hazánk megelőzött minden államot és elsőnek küldött embert a világűrbe” – mondja a szózat. „A szovjet ember diadalmas útja a világűrben feltette a koronát a világűr meghódításában aratott szovjet győzelmekre” – állapítja meg az SZKP Központi Bizottsága, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa. „Mi nem a háború, hanem a béke és a biztonság szolgálatába állítjuk a szovjet eredményeket. Az SZKP Központi Bizottsága, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa nemcsak a szovjet nép, hanem az egész emberiség győzelmének is tekinti a világűrben elért szovjet győzelmeket.” (Népszabadság, 1961. április 15.)
Hogy a kétségtelen rakétafölény birtokában ki kit fenyegetett, ki védte meg a békét kitől, ezt mindenki döntse el saját maga. Röpke négy hónappal később, German Tyitovnak a berlini fal építésének kezdetére eső űrrepülése után Nyikita Hruscsov pártfőtitkár már így fenyegetőzött:
„Ma még csak a 4,5 tonnás Vosztok űrhajó van a rakétáink tetején, de bármikor lecserélhetjük azokat nukleáris bombákra!”
De térjünk vissza a Vosztok indításához.
Schuminszky Nándor – Dr. Gál Gyula
(Folytatjuk!)
„Az órára néztem. A mutatók moszkvai idő szerint 9 óra 7 percet mutattak. Előbb füttyöt hallottam, aztán egyre növekvő dübörgést éreztem, amint a gigászi űrhajó egész teste remegni kezd, s lassan, nagyon lassan felemelkedik az indítóberendezésről.”
