Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Repülő diplomamunka
Korszerű oktatás, Álmuk a világűr - 2008.06.16 14:39.

Az ESA ismét parabolarepülési kampányt hirdet. Európai egyetemisták – köztük akár magyarok – csoportjai pályázhatnak a súlytalanságban elvégzendő kísérleteikkel.

Az Európai Űrügynökség (ESA) oktatási irodája ismét pályázatot hirdet egyetemi hallgatók számára, hogy egy speciálisan erre a célra átalakított Airbus A300-as repülőgép fedélzetére kísérleteket javasoljanak. A gép olyan módon repül, hogy három alkalommal egyenként 30 parabolaívet ír le, amelyek alkalmával 20-20 másodpercig súlytalanság lép fel a belsejében.

A Fly Your Thesis! (kb. repítsd a diplomamunkád) fantázianevű akcióba mesterképzésben és doktori (PhD) képzésben részt vevő hallgatók csapatai is jelentkezhetnek, az ESA 17 tagállamából és az együttműködő államokból – köztük Magyarországról is! A pályázó csapatoknak augusztus 31-éig kell regisztrálniuk a program honlapján (ld. cikkünk alján), ahol a kutatási terv vázlatát is be kell küldeni. A bírálók a 20 legjobb csapatot választják ki, akiknek azután részletesen ki kell dolgozniuk a kísérletüket. A következő szűrőn 3-4 csapat jut majd át, akik Bordeaux-ban 2009 őszén részt vehetnek és kísérletezhetnek a parabolarepüléseken.

Mint emlékezetes, az ESA előző diák-parabolarepülési kampányában szép sikert ért el a magyar Űrsör csapat, még ha végül – műszaki okokból – az eredetileg tervezett kísérletüket nem is tudták elvégezni a repülőgép fedélzetén.

Frey Sándor

Kapcsolódó cikkek:
Űrsör – szeptemberben
Elindult az Űrsör-csapat
Űrsör nélkül, súlytalanul
„Körülöttem mindenki vigyorog”
Újra folyik az űrsör

Kapcsolódó linkek:
Az ESA új parabolarepülési pályázatának részletei

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Korszerű oktatás
Rakéta- és ballonkísérletek, magyar egyetemistáknak is - 2007.11.28.
Két magaslégköri kutatórakéta és egy ballon felszerelését állíthatják össze az ESA tagországainak és együttműködő államainak diákjai, egy frissen meghirdetett pályázat alapján.
Tovább a cikkhez

Rakéta- és ballonkísérletek, magyar egyetemistáknak is

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google