Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Késhet a Vega rakéták bemutatkozása
Európa igáslovai a világűrben - 2010.01.25 13:00.

A kisebb tömegű műholdak pályára állítására használható új európai hordozórakéta első indítása 2011-re tolódhat.

Január első napjaiban, év eleji beharangozó cikkünkben még azt írtuk, hogy a Vega már idén novemberben bemutatkozhat. Most arról szólnak a legfrissebb hírek, hogy Dél-Amerikában, Francia Guyanában, az ESA Kourouban levő indítóhelyén késhet a Vega rakéták indítóállásának és földi kiszolgáló létesítményeinek a befejezése. Jean-Jacques Dordain, az ESA főigazgatója diplomatikusan úgy nyilatkozott, hogy a Vega első startja 2010. december 31. környékére várható – hogy kicsit előtte, vagy inkább utána, az áprilisig kiderül majd. Ekkor kezdődnének meg az indítóhely és a rakéta együttes tesztjei. Addig azonban a földi rendszerek ellenőrzésével végezni kellene, de jelenleg még csak a feladatok felénél járnak. Ha pedig ez a művelet késik, akkor csúsznak az utána következő határidők is.

A Vega rakéták Kourou ELA-1 jelzésű indítóhelyéről emelkednek majd a magasba. Feladatuk kisebb – tipikusan néhány száz, legfeljebb 3000 kg tömegű – földmegfigyelő és tudományos mesterséges holdak alacsony Föld körüli pályára állítása lesz.


(Fantáziakép: ESA)

A Vega bemutatkozása már így is legalább három évvel van lemaradva ahhoz képest, amit eredetileg megálmodtak. Az első példány alkatrészei már 80%-ban elkészültek, vagy a gyártás végső fázisában vannak. Az első rakétafokozatot már Kourouba szállították. A bemutatkozó repülésen a Vega hasznos terhe az olasz LARES (Laser Relativity Satellite) – egy passzív, a Földről végzett lézertávmérést lehetővé tevő reflektorokkal borított űreszköz –, egy ALMASat nevű diákműhold, valamint kilenc, európai egyetemisták által készített kis CubeSat lesz.

Frey Sándor

Kapcsolódó cikkek:
Mi várható 2010-ben? (2. rész)
Vega - egy lépéssel közelebb
Európa új hordozórakétája, a Vega

Kapcsolódó linkek:
A Vega első startja 2011-re tolódhat (Spaceflight Now)

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Európa igáslovai a világűrben
Az európai teherűrhajó utolsó útja - 2008.09.29.
Ma délután belép a légkörbe és megsemmisül a Jules Verne. Az eseményt tudományos célú megfigyelések is kísérik.
Tovább a cikkhez

Az európai teherűrhajó utolsó útja

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google