A MarGal nevű projektet felerészben az EU 6. kutatás-fejlesztési keretprogramja finanszírozza, 2004 és 2006
között. A hazai résztvevő, az RSOE (Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület) egy kiemelten
közhasznú társadalmi szervezet, amely a hatóságokkal együttműködve a hazai vízi közlekedés biztonságát
szolgálja. Egyebek mellett dunai, balatoni és tiszai információs és segélyhívó rendszert üzemeltet. A MarGal
konzorcium norvég vezetéssel kilenc országból (az előbb említetteken túl Horvátországból, Franciaországból,
Svédországból, Nagy-Britanniából, Németországból, Ausztriából és Szlovákiából) érkezett partnereket fog
össze. Cálja a közeljövőben kiépülő európai Galileo műholdas helymeghatározó műholdrendszer hajózási
alkalmazásainak előkészítése. A folyami hajózási teszt helyszíne volt Budapest, a tengeri kikötői bemutatót a
délkelet-angliai Harwichben tartják majd szeptember végén.
A szimulált helyzetben a Szlovákiából indult, veszélyes anyagot szállító hajó az egyik budapesti hídnál
balesetet szenved. Az RSOE által üzemeltetett, a teljes hazai Duna-szakaszt lefedő információs és segélyhívó
rendszer központi diszpécserei fogadják a vészjelzést, minden szükséges információt összegyűjtve. A
diszpécserközpont értesíti az illetékes rendészeti és közigazgatási szerveket. Az adatok a rakományról, az
útvonalról, a személyzetről, nem utolsó sorban pedig a pontos pozícióról hasznosak a kárelhárításnál és az
események utólagos kiértékelésénél is.
A bemutatott rendszer alapja a tengeri hajózásban használt AIS (Automatic Identification System, automatikus
azonosítórendszer). A folyami változat nagy előnye, hogy ugyanazon elvekre épül. Biztosítja a hajók műholdas
helymeghatározását, a hajók egymás közti, illetve a parttal folytatott rádiós kommunikációját. A rendszerhez
kapcsolódó elektronikus térképen követhető a járművek mozgása.