Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Hosszabbítás 2017-ig
Cassini - 2010.02.05 13:00.

A NASA döntött a sikeres Cassini-űrszonda tudományos programjának további folytatásáról.

A Szaturnuszhoz 1997-ben indított, oda 2004-ben érkezett szonda élettartamát legutóbb 2008-ban hosszabbították meg, akkor két évvel. Ez az újabb terminus idén szeptemberben járna le. Mivel az eddig 3 milliárd dollárba került űrprogram folytatásának adottak a műszaki felvételei, a gyűrűs bolygó és holdrendszere pedig további érdekességeket is bőven tartogat a számunkra, ezért a NASA további pénzt is hajlandó áldozni a Cassini programjára.

A Cassinivel együtt utazó európai Huygens-szonda 2005 elején szállt le a Titan hold felszínére. Maga az anyaszonda azóta közel 70 alkalommal repült el az óriáshold közelében, rengeteg új ismerettel bővítve tudásunkat a metánban gazdag, sűrű légkörrel rendelkező égitestről. A 2017-ig szóló hosszabbítás még 54 Titan-megközelítésre ad majd alkalmat, miközben a Cassini 115 pályát tesz meg a Szaturnusz bolygó körül. Ugyancsak kiemelt célpont marad az Enceladus hold, a hét plusz év alatt tizenegy további megközelítéssel. Az Encealdus déli pólusvidékének felszíni repedéseiből vizet és szerves molekulákat is tartalmazó „gejzírek” indulnak a bolygóközi térbe. A Cassini 2005 óta folyamatos aktivitást figyelt meg az Enceladuson. Nagy kérdés, hogy a hold felszíne alatt létezik-e egy folyékony óceán.

Ha a Cassini-szonda valóban épségben megéri a 2017-et, akkor összesen 13 évig – a Szaturnusz északi féltekéjén érvényes téltől nyárig – tud majd méréseket végezni az óriásbolygó környezetében, vagyis évszakos változásokat is megfigyelhet. A kiterjesztett programot sem véletlenül hívják „napfordulói küldetésnek” (Cassini Solstice Mission), hiszen a Szaturnusz északi féltekéjén a következő nyári napfordulóig tart. A NASA 2011-es költségvetési tervezete évi 60 millió dollárt irányoz elő a folytatásra.


(Fantáziakép: NASA)

A manőverezéshez használt hajtóanyag éppen kitarthat 2017-ig, vagyis a még további tervezgetésnek nem volna sok értelme – akkor sem, ha a műszerek még 2017 utánig is bírnák. Így hát az utolsó hónapokra azt tervezik, hogy az űrszondát minden eddiginél alacsonyabb pályára állítják a Szaturnusz körül, úgy, hogy annak a bolygóhoz közeli pontja a gyűrűrendszeren belülre essen. A Cassini úgy végezheti, mint annak idején a Galileo-szonda a Jupiternél: valószínűleg beléptetik majd a bolygó sűrű légkörébe.

Addig azonban még sok idő van hátra. Ezalatt minden bizonnyal rengeteg új tudományos adat és számos meglepő felfedezés várható a Cassini-űrszondától.

Frey Sándor

Kapcsolódó cikkek:
Plusz két év a Szaturnusznál
Vihar a Szaturnuszon
Enceladus: a gejzírek forrása közelről
Furcsa sarki fény a Szaturnuszon
A Cassini a tartalék hajtóműveit használja
A Cassini-űrprogram néhány új eredménye
Napéjegyenlőség a Szaturnuszon
Aranyhíd a Titanon
Poros krumpli a Szaturnusz körül

Kapcsolódó linkek:
Még 7 évet kap a Cassini (Spaceflight Now)

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Cassini
Poros krumpli a Szaturnusz körül - 2010.01.04.
A Cassini most először készített közeli képeket a Szaturnusz Prometheus nevű holdjáról, amelyet lekerekített formák és feltehetően finom porral borított felszín jellemez.
Tovább a cikkhez

Poros krumpli a Szaturnusz körül

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google