Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Furcsa sarki fény a Szaturnuszon
Cassini, A hét képe - 2008.11.23 08:57.

A Cassini infravörös felvételein látható kiterjedt fényjelenség pontos okát még nem tudják.

A Szaturnusz körül keringő amerikai űrszonda már eddig is készített képeket az óriásbolygó északi poláris vidékének felhőzetéről. Ezeken ugyancsak furcsa, hatszögre emlékeztető mintázatokat fedeztek fel. Az alábbi hamis színezésű képen a háttérben a felhők pirosak, a különös mintázat itt is jól látható.


(Kép: Cassini VIMS Team / JPL / ESA / NASA)

A képen kékes színnel jelölt sarki fény nem hasonlít a Naprendszer más bolygóról (a Földről, a Jupiterről, és magáról a Szaturnuszról) ismert „normális” jelenségre. Ennek a kiterjedése igen nagy, akár teljesen elfedheti a pólus környékét. Olyan régióban figyelték meg, ahol az eddigi elképzelések szerint egyáltalán nem kellett volna sarki fénynek lenni. Globális mintázata igen gyorsan, percek leforgása alatt jelentősen változhat. A napszélből származó elektromosan töltött részecskéket – amelyeknek a légkörbe lépése idézi elő a fényjelenséget – valamilyen eddig ismeretlen természetű mágneses hatás irányítja.

Frey Sándor

Kapcsolódó cikkek:
Sarki fény a Szaturnuszon
Sarki fény a Jupiteren - röntgentartományban
A Jupiter és a Szaturnusz röntgentitkai
Furcsa alakú légörvény a Szaturnuszon

Kapcsolódó linkek:
Szokatlan sarki fény a Szaturnusz északi pólusa fölött (NASA APOD)
Rejtélyes fényjáték a Szaturnuszon (Space.com)

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Cassini
Enceladus: a gejzírek forrása közelről - 2008.08.19.
A Cassini-űrszonda, miközben ismét megközelítette a Szaturnusz Enceladus nevű holdját, nagyfelbontású képeket készített az égitest déli pólusa környékéről.
Tovább a cikkhez

Enceladus: a gejzírek forrása közelről

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google