Prometheus és Pandora – a Szaturnusz e két holdja az ún. terelőholdak iskolapéldája. Egyikük a Cassini felvételének hála már felszíni alakzatairól is ismertséget szerzett magának.
2005. szeptember 5-én a Cassini megközelítette a Pandorát, majd a róla készült képeket egy napra rá visszaküldte a Földre. A holdtól az űrszonda ekkor kb. 52 ezer km-re repült el.
Az 1980-ban felfedezett Pandora társával, a Prometheusszal közösen az ún. terelőholdak iskolapéldája. A Voyager-2 által már részletesen tanulmányozott F-gyűrű alakját a gyűrűt belülről, ill. kívülről határoló holdak Szaturnusz körüli keringésük során folyamatosan változtatják a gyűrű alakját; a gyűrűt alkotó porszemeket „terelgetik”, mint juhász a nyáját.
A Cassininek a Pandoráról készített felvételén az átlagosan mindössze 40 km átmérőjű égitest kráterekkel szabdalt felszíne látható. A megvilágított felszínen nem láthatók élesen határolt, mély kráterek, ami a felszín idős voltára utal. Néhány kráter közepén különleges forma figyelhető meg. A hold kis méretéből adódóan nem valószínű, hogy központi csúcsok volnának, de persze ki sem zárható.
A Cassini repülése jelentőségében és felfedezéseiben kezd hasonlatossá válni a korábbi idők nosztalgikusan emlegetett, „nagynevű” szondáéihoz. A Szaturnusz-rendszer trójai holdjairól nemrég készültek felvételek.
